Hétfő délelőtt a kishegyesi önkormányzat vezetősége fogadta a bácsfeketehegyi Hestia Nők Egyesületének tagjait, akik részt vettek a budapesti Nemzeti Színház új függönyének hímzésében. A hölgyeket Sándor István alpolgármester, Oroszi Sándor, a községi képviselő-testület elnöke, valamint Mohácsi Zoltán, Lukács Klára és Kerekes Zoltán, a községi tanács tagjai fogadták.
A találkozó azért jött létre, hogy az önkormányzat tagjai is megismerjék ennek a nem mindennapi projektumnak a részleteit – mondta lapunknak Sándor István.
– A függönyön a Kárpát-medence-szerte több száz asszony dolgozott, s az ő kézművesmunkájuk eredménye. Kishegyes község önkormányzata büszke lehet, hiszen négy községbeli kézimunkázó asszony is „beleszőtte magát” a nemzet függönyébe. Egyedülálló alkotás, amelynek megvalósításában kishegyesi és bácsfeketehegyi asszonyok is részt vettek. Szerettünk volna mi is megismerkedni ennek a munkának a nehézségeivel, folyamatával és kihívásaival. Meg akartuk hallgatni a hölgyek személyes élményeit, ezért is fogadtuk őket – közölte az alpolgármester, majd arról is szólt, hogy az önkormányzat jó kapcsolatot ápol a Hestia egyesülettel. Amikor különböző utazásokat és szervezési feladatokat kellett megoldaniuk, segítettek nekik. Emellett a községi civil pályázat is nyitva áll számukra – fogalmazott Sándor István, majd hozzáfűzte, nagy öröm, hogy a Hestia tagjai a nemzet történelmének részeseivé váltak.
Az egyesület négy tagja vett részt a Nemzeti Színház nagyszínpadára készült függöny hímzésében – mondta Major Márta, az egyesület elnöke.
– Kovács Rozália, Tóth Harangozó Vera, Lengyel Anikó és jómagam vettünk részt a munkában. Több mint két éve kaptuk meg a függönycsíkokat, amelyeken dolgoztunk. Valaki négy hónapig dolgozott rajta, más pedig nyolc hónapig, ahogy én is, mivel két mintaegységet hímeztem. Kustán Melinda győri iparművész tervei alapján dolgoztunk, s elhozták számunkra a függönycsíkokat és a szükséges cérnákat. A hódmezővásárhelyi gyapjúhímzést és Dráva menti hímzésmintát hímeztem az anyagra – nyilatkozta az elnök, majd arról is szólt, hogy a függöny átadója december 14-én volt.
– A Nemzeti Színházban helyére került a függöny, és elmondhatom, hogy remek látvány volt, amikor leereszkedett. Mi is nagyon szép fogadtatásban részesültünk, Vidnyánszki Attila színházigazgató várt bennünket, és mindenki névre szóló diplomát kapott, amelyen fel van tüntetve, hogy ki melyik mintaegységet hímezte. Emellett mindenki aláírt a Nemzeti Színház nagy emlékkönyvébe, amely ott marad az utókornak. Azt is megtudtuk, hogy készül egy könyv, amelyben mind a 104 hímzőasszony és -férfi belekerül – ismertette Major Márta, majd azt is kiemelte, hogy akik részt vettek a projektumban, azoknak ez életre szóló élményt jelent.
Nyitókép: Az önkormányzat képviselői és a Hestia Nők Egyesületének tagjai (Fotó: Lakatos János felvétele)


