2025. december 24., szerda

A közös ünnep varázsa

Az óvodások fellépése, koncert, forralt bor, tűzijáték tette meghitté a Falukarácsonyt Bácskossuthfalván

Ünneplők töltötték meg a bácskossuthfalvi Idős Kovács Gyula Általános Iskola tornatermét, a helyi közösség által szervezett hagyományos Falukarácsony alkalmával. A rendezvény Papp László tanácselnök köszöntőjével kezdődött, amelyben kiemelte, hogy az ünnep nem csupán az ajándékozásról szól, hanem az együttlétről, a közösségi összetartozásról és a hagyományainkról is.

– A mai világban, mikor sok szokás feledésbe merül, különösen fontos, hogy megőrizzük és átadjuk a tradíciókat az utókornak, hiszen a közösségi élmény és a családi együttlét adja az ünnepek igazi értékét – kezdte egyebek mellett a tanácselnök a beszédét, majd arra is rámutatott, hogy a helyi közösség tagjai egész évben a lehetőségeikhez mérten azon fáradoznak, hogy a lakosok jól érezzék magukat a szülőfalujukban. Mivel egy települést nem az épületek vagy azok kora tesz naggyá, hanem az ott élő emberek.

– A jobb élet reményébe vetett hit késztette őseinket 239 évvel ezelőtt arra, hogy ideköltözzenek, az akkor még lakatlan pusztába. Erős akaratuknak, konok kun mentalitásuknak köszönhetően eresztettek gyökeret a vidéken, és mi, kései utódok nekik köszönhetően itt vagyunk. Az elmúlt több mint 200 év alatt sokat változott a településünk, minden új generáció hozzátett, változtatott rajta valamit. Közösen éltünk át szép és nehéz pillanatokat. A jászkunok története nem csupán krónika, hanem élő példa az öntudatra, a hazaszeretetre és az összetartozás erejére. Történelmünk tanúsítja, hogy bár az idők változnak, a gyökereink megmaradtak. Bízom benne, hogy a közösségünk tagjai továbbra is megtartják ezt az erőt, kitartást, amely elvezetett bennünket 2025-ig, és a jövő generációi is átadják mindazt, ami igazán fontos – mondta a tanácselnök, aki a maga és a helyi közösség minden tagjának nevében köszöntötte szeretettel és megbecsüléssel a falu minden polgárát. Ezután a Bambi Iskoláskor Előtti Intézmény helyi óvodásai léptek fel táncukkal, majd a szabadkai Pro Musica Kamarakórus megható alkalmi koncerttel ajándékozta meg a közönséget, Csikós Krisztina vezényletével.

– Ez az este számunkra is különleges, mert hosszú és különleges év végéhez érkeztünk. Olyan esztendő végéhez, amely sok utazással, találkozással, kihívással és még több közösségi élménnyel ajándékozott meg bennünket. Templomokban, koncerttermekben, fesztiválokon fordultunk meg határokon innen és túl. Énekeltünk ünnepi alkalmakon, versenyeken, közösségi eseményeken. Az advent számunkra nemcsak az összegzés, hanem a megérkezés ideje is. Nem sietve, nem rohanva kelünk útra a Vajdaság különböző településeire, találkozva az ott élő közönséggel – közölte a kórus vezetője.

A koncerten karácsonyi dallamok és könnyűzenei slágerek hangoztak el a kórus és a szólisták közreműködésével, illetve hangszeres kísérettel. A program másik felében a bácskossuthfalvi Falukarácsony résztvevőit az iskola udvarában némi harapnivaló, tea, forralt bor és mézes pálinka várta, majd a rendezvényt tűzijáték zárta. 

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A Pro Musica Kamarakórus koncertje az idén is elvarázsolta a közönséget (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)