2024. május 11., szombat

Szüretelj magadnak!

Hétfőtől várja a levendulaszedőket Topolya Község Művelődési Háza a Művésztelepen

Két évvel ezelőtt, amikor alig volt lehetőség gyülekezővel járó programokat szervezni a járványhelyzet miatt, Topolya község művelődési házának munkaközössége a hirtelen keletkezett szabadidejét nem tékozolta el, hanem kitakarította a Művésztelep bizonyos területét, majd levendula-ültetésbe kezdett. Az akkori munka gyümölcse az idei nyárra érett be igazán, és az intézmény megtarthatja az első nyilvános szüretet.

– Az első 2500 tő levendulát 2020-ban ültettük el, szeptemberben az akkor elmaradt községnapi rendezvénysorozat idején mi így köszöntöttük Topolyát. Már akkor volt egy olyan elképzelés, hogy azt a bizonyos szabad területet végig beültetjük ezzel a nemes virággal. Mivel számos fajról lehet olvasni, ezért mérlegeltünk, hogy milyen fajta kerüljön a földbe. Végül arra jutottunk, hogy kombináljuk a fajtákat, ennek köszönhetően körülbelül két hét különbséggel számolunk a virágzással. Az idei lesz az első olyan év, amikor teljesebb pompájában várhatjuk a bokrok virágzását – nyilatkozott Csípe Tímea, a Művelődési Ház igazgatónője, akitől azt is megtudtuk, hogy az első lépésben közönséges levendulát (Lavandula angustifolia) ültettek, majd néhány hónapra rá egy jóval erőteljesebb fajta, a provanszi levendula (Lavandula intermedia Grosso) került a földbe.

– Az angustifolia méretében kisebb, virágzatában kevésbé látványos, mint az ezüstös levelű, igencsak tetszetős Grosso, viszont tartalmában, hatóanyagaiban, olajban értékesebb. Mind két fajta levendula előreláthatóan egész júniusban virágozni fog, így ez az első olyan év, amikor mind a két fajta virágültetvény teljes egészében megmutatkozhat – tette hozzá a Művelődési Ház igazgatónője, majd felvázolta azt is, hogyan képzelték el a topolyai levendulaszüretet.

– Habár a szüret nagyon időjárásfüggő, igyekszünk meghatározni a kezdetét és a végét. Első lépésben hétfőtől tartjuk meg, a délutáni–esti órákban várjuk a polgárokat, munkanapokon 16 és 20 óra között, vasárnap 9 és 12 között, szombaton zárva tartunk. Jövő héten értesítjük a nyilvánosságot a következő heti időpontokról. Ugyanakkor arra kérünk minden érdeklődőt – különösen a távolabbról érkezőket –, hogy ha rászánják magukat a levendulaszüretre, mindenképpen előtte egyeztessenek velünk a művelődési ház valamelyik elérhetőségén, a Facebookon, vagy a 024/713-515-ös telefonszámon, mivel egy hirtelen érkező nagy zápor is meghiúsíthatja a szüretet. Szeretettel várjuk a csoportokban érkezőket, de ebben az esetben is kérjük a látogatóinkat, hogy jelezzék előre – hallhattuk.

– Mivel a fiszkalizációt követően mi is számlakötelesek vagyunk a szolgáltatásainkért, ezért ezt is be kellett kalkulálnunk a programba. Ezért aki levendulát szeretne szüretelni, az úgymond belépőjegy fejében 200 és 400 dináros tasakokat vásárolhat, amelyeket a szüret idején megtölthet kedve szerint. Szabály az, hogy más zacskóba, táskába nem lehet majd szedni a levendulát. Azok, akik nem szeretnének levendulát szedni, csak fotózni, vagy csak sétálni jönnek, 100 dináros jelképes áron tehetik ezt meg. Gondoltunk azokra is, akik szeretnének a bokrok mellett fényképezkedni, számukra profifotóst tudunk biztosítani. Ezenkívül várjuk a lakodalmas párok fotózási szándékát is. Metszőollót tanácsos hozni, de ha véletlenül elfelejti valaki, tudunk kölcsönözni. A szüret mellett a levendulához köthető foglalkozásokat is szervezünk hetente legalább egy alkalommal, így gasztrobemutatóval is készülünk, ahol a levendulás ételeket-italokat lehet majd kóstolni. Továbbá olyan kézműves foglalkozás is a tervek között szerepel, ahol a résztvevők illatzsákokba tömörített virágot készítenének – nyilatkozott Csípe Tímea, aki nem titkolta azon szándékát sem, hogy a jövőben hobbiszinten levendulaolaj készítésével is szeretnének foglalkozni, az idén egyelőre még csak elméletben egyik foglalkozás alkalmával. Egyébként a levendula lila színe egyre inkább beívódik a topolyaiak köztudatába, hiszen egyre több köztéren lehet a lila színű virág bokraival találkozni, mint ahogy a TSC Labdarúgó Akadémia parkját is díszítik.