2025. október 21., kedd

Középpontban a gyermekek

Pacséron, a Moša Pijade Általános Iskola a minap ünnepelte intézményének napját. A faluban a 2025/26-os tanévben 155 diák tanul magyar és szerb nyelven. Méhészkei Kiss Gizella igazgatónő ünnepi beszédében külön köszöntötte a diákokat, a kollégákat és a jelen lévő szülőket, majd megkezdődött a tanulók közreműködésével összeállított ünnepi műsor. 

– A sikeres munkához elengedhetetlen a kellemes és biztonságos környezet. Szerencsére iskolánk épülete évről évre szépül és fejlődik. Az idén megkezdtük a belső világítás korszerűsítését, amely jelentősen javítja a fényviszonyokat, és gazdaságosabb is. Igyekszünk fokozatosan felújítani a tanintézmény bútorzatát, új székeket is sikerült beszerezni. Emellett olyan időket élünk, amikor fokozottan oda kell figyelni a biztonságra, ezért évről évre bővítjük a kamerarendszerünket, immár 17 kamerával rendelkezünk – közölte az igazgatónő, aki a diákokhoz intézett beszédében elmondta, hogy az iskola célja nem csupán a jó jegyek megszerzése, hanem az is, hogy megtanuljanak kérdezni, gondolkodni, együttműködni és – ami még fontosabb – hinni önmagukban.

A kollégákhoz szólva köszönetet mondott kitartásukért és emberségükért, amellyel olyan közösséget építenek, amely képes változni és fejlődni. Kiemelte, hogy tanítani annyi, mint folyamatosan adni: időt, energiát, figyelmet, tudást és jó példát mutatni. A szülőknek pedig háláját fejezte ki, amiért támogatják gyermekeiket, és ötleteikkel, visszajelzéseikkel segítik a tanintézmény munkáját. Hozzátette, az iskola eredményességéhez nagymértékben hozzájárulnak a helyi és környékbeli vállalatok is. 

 

Az igazgatónő üdvözli a vendégeket (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Az igazgatónő üdvözli a vendégeket (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

– Leginkább a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárságnak tartozunk köszönettel, amelynek több mint 5 millió dináros támogatásából felújíttattuk az emeleti rész világítását, bővíttettük a kamerarendszert, székeket vásároltunk és fejlesztettük a fizikaszertár készletét. Emellett tanfolyamokat tartottunk, és kirándulni is volt lehetőségünk. A Magyar Nemzeti Tanács közreműködésével bővítettük iskolánk játszóterét, és valamennyi osztály ajándékban részesült. Topolya község önkormányzata biztosítja tanintézményünk zavartalan működését, a pacséri helyi közösség pedig szintén hozzájárul ehhez – tette hozzá az igazgatónő. 

A rendezvényt többek között Korponai Lívia, a pénzügyi ügyekért felelős tartományi segédtitkár, Nagy Ottó, a Vajdasági Nagyberuházási Alap Igazgatóságának igazgatóhelyettese, dr. Crnkovity Gábor, a Magyar Nemzeti Tanács képviselője, Seffer Attila, Topolya község tanácsának tagja, valamint Szabolcski Szabolcs, a pacséri helyi közösség tanácselnöke is megtisztelte jelenlétével.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A gyermekek színpadi fellépése (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)