2024. június 16., vasárnap
HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK 2024

Kis közösségben nagy erő!

Lakossági fórumot tartottak Gunarason és Kavillón

Kedd este a Vajdasági Magyar Szövetség lakossági fórumot tartott Gunarason a faluházban, és Kavillón, a Tanyaszínház székházában. A fórumok vendége volt Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere és Tomik Nimród alpolgármester, mindketten a VMSZ topolyai listájának jelöltjei. Mellettük jelen volt még Nagy Ottó, a Tanyaszínház Alapítvány elnöke és a helyi elöljárók. A fórumokon az előttünk álló választások jelentőségéről volt szó, valamint helyi dolgokról.

Kovács Viktor, a VMSZ lista gunarasi jelöltje a fórum kapcsán elmondta, hogy egy rendkívüli fontos választás áll előttünk.

– A VMSZ célja az, hogy az önkormányzati választáson továbbra is megőrizze azt a pozíciót, amelyből nagyon sok projektet meg tudunk valósítani, és sok problémát meg tudunk oldani. Gunarason is azért küzdünk, hogy minél több tervet meg tudjunk valósítani. Épp ezért most arra kérjük az embereket, hogy támogassanak bennünket, hogy továbbra is folytatni tudjuk a munkát. Bízom benne, hogy továbbra is Szatmári Adrián lesz Topolya község polgármestere – mondta el Kovács, majd arról is szólt, hogy a falu szimbólumát, a szélmalmot a jelenlegi tulajdonos, aki nem helybeli, lerombolta.

Szatmári Adriánnak és Fremond Árpádnak, a Magyar Nemzeti Tanács elnökének köszönhetően döntés született, hogy felépítenek egy új szélmalmot. Ez úgy fog kinézni, mint a régi, és egy helytörténeti múzeumot fognak benne kialakítani, tudtuk meg tőle.

 

Lakatos János felvétele

Lakatos János felvétele

A kavillósiak az önszerveződés erejében bíznak, hiszen sok mindent ennek köszönhetően valósítottak meg, mondta el lapunknak Borsos József, a VMSZ listájának kavillósi jelöltje.

– Az utóbbi időben a sikeres akciókon felbuzdulva szerveztük meg a lakossági fórumot. Erre meghívtuk, a vendégek mellett, a programok és az akciók résztvevőit. Elhívtuk a fiatalokat is, hogy érezzék a súlyát tevékenységünknek, és lássák, hogy milyen jövője lehet mindennek. Számunkra ez a kezdet, ami minden esetben nehéz, de úgy érezzük, hogy van jövője az ilyen szervezett programoknak. Mi kavillósiak, és a helyi közösség másik két faluja, megmutattuk, hogy milyen az igazi összefogás – mondta el Borsos, majd arról is szólt, hogy falujukban más településektől eltérően meglepően magas gyermekek aránya.

Ez biztató a jövő szempontjából, fogalmazott. Végezetül elmondta, hogy mottójuk a következő: Kis közösségben nagy erő!

 

Nyitókép: Lakatos János felvétele