2024. október 13., vasárnap
HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK 2024

A falu szebb arculatáért

Új eskető terem, felújított teleház Bácskossuthfalván, hamarosan folytatódik a gyalogjárdák díszkövezése

Bácskossuthfalvára látogatott Szatmári Adrián Topolya Község elnöke, a Vajdasági Magyar Szövetség topolyai listavezetője munkatársai kíséretében, hogy megtekintse a falu helyi közössége által az utóbbi időben megvalósított beruházásokat, és hogy értesüljön a további tervekről a település tanácstagjaitól. Papp László tanácselnök mesélt arról, hogy a falu helyi közösségének is helyet adó épület egy korábbi időszakban új nyílászárókat azaz ablakokat és egy bejárati ajtót kapott, felújították a folyosót és immár ízléses és korszerű díszteremmel rendelkezik a település, ami esketőteremként is várja a párokat.
– Már nagyon megérett az eskető termünk arra, hogy stílusában és bútorzatában is megújuljon, megfeleljen a modern idők elvárásainak. Díszkivilágítást építettünk be, korszerű fényszóróval, a bútorzatot is felújítottuk, új szőnyeget függönyöket szereztünk be. Szerencsére a padlózat nagyon jó állapotban volt, azt csak felcsiszoltuk. A topolyai Studio Electro készítette el az esketőterem terveit. A helyi közösség épületén az új nyílászárók cseréjét múlt évben kezdtük el. A helyi közösségünk épülete 1880-ban épült, és mindezidáig nagyobb rekonstrukción nem esett át. A folyosó immár méltóbb helyszíne lesz a képzőművészeti kiállításoknak – tudtuk meg Papp Lászlótól, aki azt is elárulta, hogy az esketőterem és a folyosó felújítása 1,3 millió dinárba került. A helyi közösség hátralevő, régi nyílászáróinak a cseréjét a közeljövőben szeretnék folytatni.
A falu központjában kihelyezett látványterv hirdeti, hogy hamarosan folytatódik a korábban megszépült gyalogjárdák kiépítése. Méhes Béla, a VMSZ helyi elnöke mesélt arról, hogy az elképzelések megvalósítása 6 millió dinárba kerül, és a községi önkormányzat támogatásából tudják megvalósítani.
– Falunk központjának gyalogjárdáit színes és ízléses térkövekkel történő burkolását már korábban elkezdtük a Kossuth park mellett, amikor felújítottuk az első világháborús emlékművet. Múlt évben folytattuk a helyi közösségtől a fagylaltos bódéig, a Gomex üzlettől a hamburgeresig. Most a szemközti oldal kerül sorra, és 250 méternyi járólapot helyezünk le hamarosan, majd térkövezzük a színház előtti területet is. A járólapokat díszkivilágítással szeretnénk hangulatosabbá tenni. Egy következő lépés lesz majd a református templom előtti szakaszt is felújítani – tudtuk meg Méhes Bélától.
Bácskossuthfalván ma is működik Teleház, habár nem könnyű fenntartani, de a lakosságnak igénye van rá, hogy az ügyes-bajos adminisztrációs dolgaiban, a számítógépes nyomtatásban, személyre szóló ajándéktárgyak beszerzésében segítségül legyen hétfőtől péntekig. A Teleháznak is helyt adó épület valaha jegyzőházként is szolgált, helyi fiatalok egy csoportja 25 évvel ezelőtt kezdett benne programokat szervezni – ismertette Fazekas Róbert, a VMSZ községi elnöke, topolyai képviselőjelölt.
– Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy annak idején ezen a helyszínen elkezdődött valami, és ez az épület nem vált az enyészet martalékává, és immár 25 év után kívülről és belülről teljes pompájában ragyoghat. Itt található falunk vendégháza, az ízlésesen megújult könyvtárunk, a klubhelyiség és persze a Teleház is. Ez a 100 éves épület falunk apraját és nagyját is szolgálja. A klubhelyiségben kaptak helyet a könyvtár régi polcai, amikre a falunkból elszármazott egyének ajándékkönyveit helyeztük el. Ezzel is hangulatosabbá téve a teret, ahol reményeink szerint művelődési programokat tudunk majd szervezni hamarosan. Illetve várjuk a diákokat, hiszen ingyen és bérmentve helyben a rendelkezésükre állnak a rendszerezett könyvek, ha szükségük lenne a tanulmányaikhoz megfelelő szakirodalomhoz – tette hozzá Fazekas Róbert, aki azt is elárulta, hogy az utolsó fázis munkálatai 1,9 millió dinárba kerültek. Ebből az összegből szigetelték és újrafestették a belső falak egy részét, berendezték a klubhelyiséget.

Nyitókép: A szerző felvétele