2024. május 18., szombat

Új szélmalom épülhet Gunarason

Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, a tulajdonosa elkezdte lerombolni a gunarasi szélmalmot, a település egyik legrégebbi épületét. Kovács Viktor, a helyi közösség tanácsadója a közösségi médiában jelentette be, hogy sikerült plusz forrásokat szerezni arra, hogy felépítsék az egykori szélmalmuk méretbeli és kinézetbeli mását.

– Ebben az új létesítménybe be fogjuk építeni a megmentett téglákat és a gerenda darabokat. Egy múzeum lesz kialakítva az egykori malom régi darabjaiból és a helyi gyűjtők gyűjteményéből. A tetején egy kilátó is helyet fog kapni, így turisztikai szempontból vonzóbbá téve falunkat – közölte Kovács, aki köszönetet mondott Szatmári Adrián polgármesternek, valamint Fremond Árpádnak, a Magyar Nemzeti Tanács elnökének.

– Döbbenten, hitetlenkedve, bosszankodva, elkeseredve néztük mindannyian, ahogy ledőltek a falak. A helyi közösség az elmúlt években többször próbálta visszavásárolni, de ez az irreális eladási árak miatt nem volt kivitelezhető, illetve később már nem is volt eladó, igaz, a tulaj a bontáskor összeszaladt emberek miatt azt mondta, hogy ő még abban a pillanatban is eladná, de valójában csak a félelem beszélt belőle. Ezt az igazolja, hogy többször felhívtuk és nem akarta még a törmeléket sem eladni, mert mint kiderült, már rég üzletet csinált belőle, előre eladta a téglát másnak, az egykori fogaskerekeket meg már azért sem akarta eladni. Egy szóval sem és írásban sem jelezte a bontásnak vagy az esetleges eladásnak a szándékát. Végül egy kis kocsi téglát és pár rossz gerendát sikerült kiharcolnunk, hogy maradjon emlék – áll Kovács Viktor bejegyzésében.

A tanácsgyűlés határozata után hamarosan elkezdődik a malom terveztetése.

Nyitókép: Lakatos János archív felvétele