2024. május 9., csütörtök

Ötven éve szeretetben

A kishegyesi Fridrik házaspár fél évszázada töretlenül kitart egymás mellett

Sokszor szembesülünk azzal, hogy napjainkban a házasság intézménye már értékét veszítette. Egyre kevesebb fiatal dönt a házasság mellett, és sokan vannak, akik bár mellette döntenek, mégsem tartanak ki jóban-rosszban egymás mellett. Ezért is példaértékű a kishegyesi Fridrik házaspár története, akik immár ötven éve házasok. Úgy hiszem, az ötvenet még leírni is sok, ők azonban napilapunknak azt nyilatkozták, hogy észre sem vették, mikor telt el ennyi idő. Nem véletlenül mondják, hogy jó társaságban repül az idő, talán ez lehet a hosszan tartó és boldog házasság titka is. Többek között erről kérdeztük Fridrik Lászlót és feleségét, Júliát. Az idős házaspár otthonában kézzel fogható volt az egyetértés és az egymás iránti tisztelet és megbecsülés, talán ezért is volt igazán különleges meglátogatni őket. Végtelen nagy kedvességgel és vendégszeretettel fogadtak, engem pedig kétségkívül hajtott az újságírói kíváncsiságom, és természetesen a hosszan tartó házasság titka. Még ma is csillogó szemekkel és mosollyal az arcukon tekintettek egymásra, miközben arról kérdeztem őket, mikor és hogyan ismerkedtek meg. 
– Ismertük egymás már korábban is, hiszen mindketten kishegyesiek voltunk. Viszont ha úgy fogalmazunk, mint a mai fiatalok, akkor 1974 májusában kezdtünk el ismerkedni és járni egymással. Arra nagyon emlékszem, hogy volt egy Aranymikrofon elnevezésű műsor a faluban és azután kísért először haza a párom. Még abban az évben összeházasodtunk, én akkor voltam 19 éves, ő pedig 26. A következő évben, 1975-ben pedig már meg is született a fiunk, hat évvel később pedig a lányunk. Akkoriban sem volt könnyebb vagy jobb az élet, mint most, esetleg csak másabb. Sokat dolgoztunk mi is, hogy szép családi életet élhessünk, a gyerekeinket is igyekeztünk így nevelni, hiszen mi is ezt láttuk a szüleinktől. Most már lassan az unokáink is kis felnőttek, akiket a szüleik szintén hasonlóan igyekeztek nevelni, és én úgy gondolom, ez a valódi visszajelzés. A tatával együtt vetik a borsót, krumplit, és segítenek, amiben csak tudnak. Igazán büszkék lehetünk rájuk – mesélte Júlia.
Nemrégiben több jubiláló házaspár is elismerésben részesült Kishegyesen, a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetségének szervezésében. Fridrik László és felesége volt az egyik házaspár, amely bizony az aranylakodalmát ünnepelheti az idén. Kevesen mondhatják ezt el magukról, ők azonban ötven év kompromisszum és minden nehézség ellenére is úgy vélik, ma sem döntenének másképp. 
– Szerintem a család a meghatározója mindennek. A házasság alapjait is az képezi, hogy ki mit látott otthon és milyen példa van előtte. Később természetesen ki hat erre az óvoda, az iskola, a baráti kör és a vallás is, s mindez  közrejátszik az ember életében és a házasságában is. Nekünk régen is és most is nagy baráti körünk volt, sokat jártunk szórakozni, bálokba, kártyázni, táncolni, és ezt mind együtt csináltuk, nem pedig külön-külön. A feleségem süteményeket és tortákat készít rendelésre, s a mai napig segítek neki, amiben tudok, ha kell, mosogatok, vagy amire épp szükség van. Szerintem az is nagyon fontos, hogy segíteni tudjuk a házastársunkat. Ahogy idősödik az ember, úgy alakul át a szerelem szeretetté és megbecsüléssé, és ebben a korban már jobban aggódik az ember a másikért. Igyekszünk mi is vigyázni egymásra – mondta László a házasság titka kapcsán. 
A közelgő ünnepeket is családi körben töltik, mint ahogy minden évben. Ilyenkor a fiuk és a lányuk is hazalátogat a családjával, a nagyszülők pedig büszkén várják haza három lány- és egy fiúunokájukat. Példaértékű mindennapokat élnek, a mai napig kiveszik részüket a közösségi életből, és azt vallják, hogy a szeretet és az összetartás a meleg családi otthon alapköve.  

Nyitókép: Az egymás iránti tisztelet és megbecsülés elengedhetetlen a hosszan tartó házasságban – vallja a Fridrik házaspár (Gulyás Réka felvétele)