2024. április 17., szerda

A tisztább utcákért Topolyán

Multifunkcionális takarítógép és terepi szállítóeszköz

A topolyai Komgrad Kommunális Közvállalat tevékenységi körébe tartozik többek között a város tereinek és utcáinak a tisztán tartása, takarítása. Ezt a munkavégzést teszi könnyebbé és gyorsabbá az a multifunkcionális takarítógép, amelyet még a múlt évben vásárolt a vállalat. Domány Dudás Diana, a Komgrad igazgatónője elmondta, hogy a gép ideális a városi terepen adódó munkák elvégzésére.
– A multifunkcionális takarítógép mérete lehetővé teszi, hogy a járdákat és az útszegélyeket elérje, és hogy gördülékenyen, gyorsan és hatékonyan végezze a munkáját. A jármű pormegkötő rendszerét egy vízpumpa szolgálja, így az utak felmosása sem jelent számára gondot, valamint nagyobb tárgyak felszívására is könnyedén képes. Az eszköz egy előre meghatározott napi terv alapján dolgozik, és szépíti, takarítja a város tereit, utcáit – tudtuk meg, mint ahogy azt is, hogy a géppark bővítésénél figyelembe vettek több tényezőt is.
– Az észszerűség elve alapján azért is esett erre a járműre a választásunk, mert ezzel az eszközzel pótolni tudjuk azt a hiányzó munkaerőt, amit a nagy kiterjedésű tereink, területeink igényelnének. A közelmúltban egy olyan terepi járművet is sikerült beszereznünk, amely a munkásainkat és a felszerelésüket szállítja a helyszínekre – hallhattuk, majd Domány Dudás Diana arról is szólt, hogy az idén a terveik között szerepel további olyan eszközök, munkagépek vásárlása, amelyek könnyebbé teszik a munkások feladatainak végzését. Így például a város alatt húzódó csőrendszer meghibásodásait, töréseit feltáró speciális kamerarendszert szeretnének beszerezni, továbbá olyan eszközt, amely a csapadékelvezető csatornákat magas nyomással takarítja, mossa. Ezenkívül a fogyasztók részére korszerű, PVC anyagból kialakított vízaknák megvásárlását is előirányozták.

Nyitókép: Munkában a multifunkcionális takarítógép / Komgrad KV felvétele