2024. április 17., szerda

A Kisbácska nagy tervei

A civil szervezet elsősorban a szklerózis multiplex betegségben szenvedőknek nyújt segítséget

A topolyai Kisbácska szklerózis multiplexben szenvedőket tömörítő civil szervezet tagjai lelkes környezetvédőkkel együtt még 2019-ben megkezdték azt a projektet, amelynek célja az e-hulladék összegyűjtése, majd annak eladásából egy nagyszabású, az egész régióra kiterjedő fásítási akció lebonyolítása. Decemberben a kedvezőtlen időjárás sem akadályozta meg az önkénteseket, hogy elültessék a facsemetéket. Nyeső Paul, az egyesület elnöke elmondta, hogy a jövőben is folytatják az együttműködést a Zöld Harang – Zeleno Zvonce Környezetvédő Egyesülettel. A decemberi akció során a már fásított sávokban pótolták azokat a facsemetéket, amelyeket kitörtek, vagy valamilyen okból nem eredtek meg. A Zobnatica és Kisbelgrád közötti részen, utána pedig a Topolya és Tomislavci közötti szakaszon ültették el a csemetéket. A Kishegyes felé vezető úton az ott zajló építkezések, munkálatok miatt kicsit komplikáltabb a helyzet, de ott is folytatják majd az akciójukat.
A civil szervezet elsősorban a szklerózis multiplex betegségben szenvedőknek nyújt segítséget, lelki és gyógyászati kérdésekben egyaránt. Kézműves-foglalkozásokat, találkozókat szerveznek, előadásokat tartanak a központi idegrendszert érintő gyulladásos betegségről. Fontos céljuk az is, hogy a község intézményeit akadálymentessé tegyék a mozgássérültek részére. Támogatóiktól, adományozóktól vitamincsomagokat kaptak, amelyeket kiosztottak az év vége előtt a tagoknak. A kisgyerekeknek télapócsomagokat osztottak. Egy kis pihenőt követően január második felétől ismét aktívak. Szakorvosokat hívnak meg összejöveteleikre, akik tanácsokkal látják el a tagságot. Ideggyógyászt, gyógytornászt, pszichológust, nőgyógyász szakorvost várnak. A programok közé beiktatták a terápiás lovaglást. Kilenc éve rendelkeznek egy saját mini rehabilitációs központtal.
Idei terveik között szerepel, hogy részt vesznek majd az országos szövetség jubileumi ünnepségén. Belgrádban ünnepli meg az ernyőszervezet a fennállásának ötvenedik évfordulóját. A vajdasági szövetség pedig idén Törökkanizsán szervezi központi rendezvényét, ott is jelen lesznek. Egy vukovári rendezvényre is terveznek majd elutazni. Szorosan együttműködnek a hasonló célokkal alapított más civil szervezetekkel, mint a bácsfeketehegyi Izidával vagy a topolyai Bethesda Szeretetszolgálattal. A tolerancia jegyében maguk is szerveznek helyben programokat, amelyekre hazai és külföldi egyesületeket is meghívnak. Nyeső Paul kiemelte, hogy sokat köszönhetnek a topolyai önkormányzatnak és a helyi közösségnek, jó az együttműködés, megértéssel viszonyulnak az egyesülethez, és folyamatosan segítik a munkájukat.

Nyitókép: A faültetést 2019-ben kezdték: ezúttal a Zobnatica és Kisbelgrád közötti részen, utána a Topolya és Tomislavci közötti szakaszon ültettek el facsemetéket / Zeleno Zvonce felvétele