2024. május 9., csütörtök

A Topolyai Gazdakör megvalósította céljait

December végén tartotta meg évzáró összejövetelét a Topolyai Gazdakör. Varga Géza, a civil szervezet elnöke beszámolt az elmúlt év tevékenységeiről. Hangsúlyozta, hogy a mezőgazdaságban tevékenykedők helyzete most nehéz, ennek ellenére a Gazdakör megvalósította a céljait. Szakelőadásokra várták a tagságot, de szervezői és társszervezői voltak az olyan rendezvényeknek mint a hagyományos disznótor, a Vajdasági Parasztolimpia, az Expo és a Szármafesztivál.

Az ünnepélyes évzáró találkozón Tóth Attila a szántás nélküli szántóföldi növénytermesztéssel kapcsolatos, több éves tapasztalatait osztotta meg a jelenlévőkkel, Szatmári Mihály pedig mogyorótermesztéssel foglalkozik, és erről számolt be. Tóth Attila évekkel ezelőtt áttért a szántás és talajforgatás nélküli művelésre. Földjein a no-till technológiát alkalmazza, sikerült is eredményeket elérnie, és érdekes tapasztalatait megosztotta a jelenlévőkkel. Ez egy összetett rendszer, amelybe beletartozik a takarónövény alkalmazása és a művelőnyomos gazdálkodás a taposás csökkentése érdekében. A no-till technológia olyan gazdálkodási módszer, amely során a talajt nem forgatják, nem szántják vagy felássák, hanem a terményeket direkt vetéssel termesztik a földön maradt vegetáció alatt. Szatmári Mihály beszámolója szerint komoly befektetést és odafigyelést igényel a mogyoró termesztése, a telepítés viszont csak évek múlva válik nyereségessé.

Bábi Lajos tavaly adta át az elnöki tisztséget, de továbbra is a vezetőség tagja, őt elismerő oklevéllel jutalmazták, ahogyan Radomir Šušát is. Ő a Mezőgazdasági Szaktanácsadói Szolgálat munkatársa volt, év vége előtt vonult nyugdíjba, s a Gazdakör összejövetelein rendszeresen szakmai tanácsokkal látta el a mezőgazdászokat.

A nagy múltú civil szervezet élén az elmúlt tizenkét évben Bábi Lajos agronómus állt. Irányítása alatt sikeres éveket tudhat maga mögött az agrárium területén működők érdekvédelme céljából megalakított szervezet. Az érdekérvényesítés területén sikerült sokat tenni az utóbbi években, emellett rendezvényeket szerveztek, és a hagyományápolásra is nagy figyelmet fordítottak. Mindez eddig is és a jövőben is a civil szervezet céljai között szerepel. Bábi tavaly úgy gondolta, hogy átadja helyét a fiatalabbaknak. Egy ilyen soktagú egyesület működtetéséhez állandó jelenlétre, folyamatos aktivitásra, sok munkára van szükség, mondta, de a megfiatalodott új vezetőség munkáját továbbra is aktívan segíti.

Radomir Šuša négy évtizeden keresztül tanácsokkal látta el a termelőket, ő is elismerő oklevelet vett át Varga Gézától (Tóth Péter fotója)

Radomir Šuša négy évtizeden keresztül tanácsokkal látta el a termelőket, ő is elismerő oklevelet vett át Varga Gézától (Tóth Péter fotója)

Nyitókép: Bábi Lajosnak elismerő oklevéllel köszönték meg a munkáját (Tóth Péter)