2024. május 9., csütörtök

Korszerűsítik a közvilágítást Topolyán és a falvakban

Biztonságosabb, környezetkímélő megoldásokkal mintegy hetvenszázalékos megtakarítás érhető el

Topolya község önkormányzata második alkalommal jelentette meg az energiahatékonysági pályázatait, melyek iránt nagy volt az érdeklődés. Az energiahatékonyság növelésének, s vele együtt a környezetvédelemnek is jelentős figyelmet szentel az önkormányzat. A közszféra és a magánszféra együttműködésén keresztül a község egész területén korszerűsítik a közvilágítást.

Szatmári Adrián polgármester elmondta, hogy ez jelentős megtakarítást jelent, így a költségeket mintegy 70 százalékkal lehet csökkenteni a jövőben. A megtakarított eszközökből fedezik valójában a modernizáció költségeit. A munkálatok a közvilágítási rendszer korszerűsítésére és energiatakarékosra való cseréjére vonatkozólag egy ideje már jó ütemben zajlanak. Az áram az elmúlt egy évben 70-ről 110 euróra drágult megawattóránként. Ezért is kiemelkedően fontos ez a projektjavaslat, amelynek értelmében mintegy 5600 égőtestet cserélnek le Topolya község területén, a városban és a falvakban. A régi nátrium- és higanyégőket modernebbekre, kisebb fogyasztásúakra cserélik, ezáltal várhatóan 70 százalékos megtakarítást érnek majd el. A következő 15 évben kell törleszteni a beruházás költségeit, így valójában a projektet a megtakarításból lehet pénzelni. Becslések szerint éves szinten ez a megtakarítás mintegy 1.382.000 kWh-t tesz ki. Az együttműködésen alapuló projektnek számos előnye van, ezek egyike, az a jelentős megtakarítás, ami az áram várható drágulásával jó eséllyel még nagyobb lesz. A projekt azonban nem csak a költségvetés szempontjából jár kiadáscsökkentéssel. Nem mellékesen csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást, ami környezetvédelmi szempontként sem elhanyagolható. A projekt csaknem hatezer, az ismert Schreder gyártó által forgalmazott LED-es lámpatest beépítését irányozza elő, amely jelentősen javítja a világítás minőségét, és esztétikailag is jobban néz ki. A beruházás további hozadéka lesz, hogy jobb megvilágítást lehet biztosítani a közterületeken, s ezáltal biztonságosabbá is válnak az itt élők számára.

Nyitókép: Mintegy 5600 égőtestet cserélnek le Topolya község területén (Tóth Péter)