2024. május 12., vasárnap

Csubela Ferenc Emléktorna

Kispályás labdarúgó kupát szerveztek Bácskossuthfalván

A helyi Baranda csapat győzelmével ért véget Bácskossuthfalván a Csubela Ferenc Emléktorna, a Vajdasági Magyar Szövetség első elnöke és egyik alapítója emléke szervezett kispályás labdarúgó kupa a helyi Id. Kovács Gyula Általános Iskola tornatermében. A Sloboda Labdarúgó Klub versenyén második lett a Panda Global Doo, a harmadik pedig a Krizantén csapat. A találkozó gólkirálya 7 találattal a Krizantén csapat játékosa, Zsemberi Igor, a legjobb játékos pedig a nyertes csapat tagja Oleg Vranješ.
A kispályás labdarúgó torna megnyitóján a helyi közösség nevében Papp László, Bácskossuthfalva tanácselnöke köszöntötte a versenyen részt vevő 16 helyi és környékbeli csapatot, és méltatta Csubela Ferenc emlékét.

– A tornatermekben szervezett kispályás labdarúgó mérkőzéseknek vidékünkön Csubela Ferenc volt a kezdeményezője, az első torna 1975-ben lett megtartva Topolya és környéke védnökségével, a tornán természetesen Feri bácsi is rúgta a bőrt. Ő egyszerűen nem tudott goromba lenni, a vereséget és a győzelmet is egyformán jó hangulatban élte meg. Mindenkihez volt egy-egy jó szava, és mindenkivel baráti kapcsolatot alakított ki, a sportolók ezért tisztelték, sokan szerették. Sportszerű viselkedéséért 1985-ben Fair play-díjban részesült. Csubela Ferenc nem csak a focit szerette, a sakkozóknak és az Önkéntes Tűzoltó Egyesület csapatainak is oszlopos tagja volt. Miután 1988-ban véget értek az általa kezdeményezett tornák, 2012-ben került megrendezésre első alkalommal az emléke előtt tisztelgő kispályás kupa, ami mára hagyománnyá nőtte ki magát – mondta egyebek mellett a tanácselnök.

Majláth Béla, a házigazda Sloboda Labdarúgó Klub elnöke elmondta, hogy a kupát néhány év kihagyással szervezték meg ismét közkívánatra, hiszen a környék kadét és senior focistái már nagyon várták.

– A kispályás foci némiben különbözik a füves pályán játszott mérkőzéstől, hiszen a padlózat kemény, a falról pedig visszapattan a labda, a kapu mérete kisebb, és a játékidő is rövidebb – tette hozzá Majláth Béla. A mérkőzéseket közkívánatra Gardašević Nikola vezette le.

 

Nyitókép: Papp László Bácskossuthfalva tanácselnöke megnyitja a Csubela Ferenc Emléktornát (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)