2024. május 11., szombat

Kézi kukoricatörés kakaspörkölttel

Amint arról már keddi számunkban olvashattak, immár huszadik alkalommal népesült be a Topolya melletti Kinga-tanya azon a hagyományápoló találkozón, amely gasztronómiai jellege mellett célul tűzte ki, hogy felelevenítse a kézi kukoricaszedés, szárvágás, kúprakás hagyományát. A rendezvényt Tomik Nimród alpolgármester nyitotta meg, külön hangsúlyt helyezve az ilyen események hagyományápoló és turisztikai jelentőségére. Az alkalom kapcsán emlékérmet adományozott Bojtor Tibornak, a Magyar Királyi Amatőr Szakácsegyesület, illetve a Mátyás Király Kerekasztal Lovagrend alapító elnökének.

Kiss Zoltán felvétele

Kiss Zoltán felvétele

– Köszönöm ezt a kitüntetést, igazán jólesik az elismerés – mondta Tibor. –  Különösen azért nagy öröm számomra, hogy itt lehetek, mert éppen itt, Topolyán, ezen a helyszínen alapítottuk meg két évtizeddel ezelőtt a lovagrend szerbiai tagozatát, azóta már igen népes táborral dicsekedhet, csakúgy, mint a norvégiai, kárpátaljai, felvidéki és erdélyi tagozataink.

Kiss Zoltán felvétele

Kiss Zoltán felvétele

A bográcsokban ezúttal zúzapaprikás és kakaspörkölt rotyogott. Időközben a tanya melletti földterületen munkához láttak a kukoricatörő brigádok.

– A község középiskolásainak részvételére is számítottunk – mondta el a találkozó fő szervezője, Szabó Pósz Ferenc. – Sajnos azonban nem akartuk megkockáztatni, hogy elázzanak a diákok, ha kiadós csapadék lett volna. Így öt brigád állt be a sorokba, az érdeklődők pedig betekintést nyerhettek, milyen munka is volt még néhány évtizede a kézi betakarítás.

Kiss Zoltán felvétele

Kiss Zoltán felvétele

Nyitókép: Kiss Zoltán felvétele