2024. május 31., péntek

Új technológiák, gépek, virágözön és borutca

Az állam és az önkormányzat is kiemelt ágazatként tekint a mezőgazdaságra – hangzott el az Expo megnyitóján Topolyán

Pénteken délután megnyílt a 19. Expo, a háromnapos topolyai mezőgazdasági és gazdasági kiállítás és vásár, amelyen mintegy 200 kiállító és nagyon sok kistermelő van jelen. Juhász Attila, a mezőgazdasági minisztérium államtitkára a megnyitón hangsúlyozta, hogy minden évben egyre több termelő gyűlik össze a rendezvényen, valamint olyan üzletemberek, akiknek vállalkozásai kapcsolódnak a mezőgazdasághoz és annak ágazataihoz.

Az a törekvés, hogy megteremtsék a pozitív versenyképesség légkörét, melynek eredményeképpen közösen meg tudnak felelni a mind igényesebb piacoknak. Kiemelte, hogy mezőgazdaság a szerb kormány prioritásai közé tartozik. A napokban a pótköltségvetés elfogadása után a minisztérium költségvetése 114,4 milliárd dinárt tesz ki, ami minden idők legnagyobb agrárköltségvetése. A keret legnagyobb részét a támogatások, szubvenciók teszik ki a családi gazdaságok számára. A költségvetés nagysága egyértelművé teszi az állam elkötelezettségét a mezőgazdaság irányában – jelentette ki. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere a megnyitón hangsúlyozta, hogy az önkormányzat is kiemeltként tekint az agráriumra. Az elmúlt év végén is meghirdették a mezőgazdasági pályázatot 14,3 millió dináros keretösszeggel, és csaknem 700 mezőgazdasági termelő részesült támogatásban.

Szatmári Adrián az önkormányzat támogatási rendszerét ismertette (Tóth Péter felvétele)

Szatmári Adrián az önkormányzat támogatási rendszerét ismertette (Tóth Péter felvétele)

Kétmillió dinárt biztosítottak a talajelemzésre, valamint az elmúlt évekhez hasonlóan idén is vásároltak jégvédelmi rakétákat 2,1 millió dinár értékben. A nyári viharok alkalmával bebizonyosodott, hogy milyen nagy jelentősége van ennek a központnak, hiszen Topolya község területén nem volt jelentősebb jégkár. A helyi közösségek és a gazdaszervezetek összefogtak, rendbe tették a földutakat, az önkormányzat pedig biztosította az ehhez szükséges üzemanyagot – mutatott rá beszédében a polgármester. Hozzátette, hogy az akció most ősszel is folytatódik. Kitért még arra is, hogy a gazdaságra is nagy figyelmet fordítanak. A város fejlődése újabb befektetőket vonz a községbe, és szeretnék, ha ez a jövőben még fokozódna. Nagy előrelépésre számít a Belgrád–Budapest gyorsvasút kiépítése kapcsán, hiszen vélhetően még több cég fog majd lehetőséget látni a község kedvező földrajzi helyzetében.

Fekete Andor, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének borászati szaktanácsadója szervezte az Expo keretében a borutcát. Elmondása szerint a borkultúra, a helyi borászatok népszerűsítése a cél ezzel az újdonsággal. Nemcsak a környékbeli borászok mutatkoztak be, hanem jöttek a Kárpát-medence más tájairól is.

Slingár Irén, az Expó fő szervezője elmondta, hogy idén is mintegy 200 kiállító és nagyon sok kistermelő van jelen. A borutca és a sok virág újdonságnak számít, ezzel is szerették volna még vonzóbbá tenni a rendezvényt. Kiemelte, hogy szombaton a biotermelők számára lesz kerekasztal-beszélgetés 11 órától. Szombaton délután is lesz előadás, amikor Balassa Endre, a Panonreg Regionális Fejlesztési Ügynökség topolyai irodavezetője elsősorban a női vállalkozók szempontjából érdekes pályázati lehetőségekről beszél. Szombaton 19 óráig látogatható a kiállítás. Vasárnap a pálinkaverseny eredményhirdetése 10 órakor kezdődik, mintegy 150 minta érkezett. A tombola húzása is vasárnap lesz, a Capriolo, az Agrotech, a Kite, a John Deere és sok más szponzor támogatásának köszönhetően értékes nyereményeket sorsolnak ki.

MODERN AGRÁR- ÉS FELDOLGOZÓIPARI TECHNOLÓGIÁK 

Az első konferenciát az Expo keretében még délelőtt, a hivatalos megnyitó előtt megtartották. Skapinyecz Péter, a Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. (CED) cégvezetője elmondta, mindig újdonságokat hoznak az Expóra. Ezúttal oktatási, gazdasági, valamint a talaj minőségéhez köthető témákkal foglalkoztak az előadók, emellett a napenergia felhasználásáról, az új technológiákról, az elektromos járművek terjedésről is értekeztek az előadók.

Szügyi György, az Innovatív Klaszterek Országos Szövetségének (IKOSZ) elnöke előadásában rámutatott, hogy a klaszteren belül a vállalkozás akkor érzi magát biztonságban, ha pontosan tudja, hogy az értékteremtési láncban milyen szerepet tölt be. Dr. Némedi Erzsébet biotechnológus és táplálkozástudományi szakember, az Expedit Nodum alapítója, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ innovációs igazgatója a közelmúltig, majd a NAIK pályázati csoport vezetője, rámutatott, hogy bár sokan nem szívesen beszélnek erről, ami több száz éven keresztül működött, az sajnos a következő években nem fog, ezért van szükség szemléletváltásra az élelmiszer-termelés teljes láncolatában.

Az eseményről készült képgalériát ITT tekintheti meg.