1948 júniusában negyvennégyen, a 8.b osztály tanulói búcsút vettünk a Szabadkai Főgimnáziumtól és megindultunk a sors által a számunkra megjelölt tövisekkel borított rögös életúton. Téged, a pásztorkodó őseinktől örökölt jószágaink iránti szeretet a Belgrádi Állatorvosi Tudományok Fakultására vezetett. Tanulmányaid befejezése után odahagytad szülővárosodat, Topolyát és a Pannónia-birtok sertéstelepein kezdted meg hasznosítani tudásodat, többek között buzgólkodtál a sertéstartás feltételének a javításán is. Amikor a gazdaság vezetősége ebben nem segített, elhagytad a birtokot, és itt, az akkor még zentagunarasi tanyavilágban folytattad munkádat. Fáradhatatlanul, esőben, sárban, fagyban, hóban, szükség esetén éjszaka, ünnepnapokon, még újév napján is, jártad a tanyákat, a szövetkezet istállóit és sertéstelepeit, hogy tanácsaiddal segítségére legyél embertársaidnak és gyógyítsd a beteg teheneket, lovakat, sertéseket, baromfit. Azt tetted, mint e térség első állandó állatorvosa évtizedeken keresztül, majd a nyolcvanas években Topolya község állat-egészségügyi felügyelője lettél, onnan vonultál nyugállományba, hogy kipihend fáradalmaidat.
Az életed folyamán zentagunarasi–orahovósi lettél, itt alapítottál családot, itt teremtettél otthont, itt élted csendben munkálkodva napjaidat.
Kedves János, kedves doki bácsi, ígérjük, ha utunk sírodhoz vezet, lehajtott fővel megállunk ott egy percre, hogy Rád emlékezzünk, ígérjük, hozunk majd sírodra néhány búzakalászt, egy-két szál búzavirágot, szarkalábat, pipacsot.
Búcsúzunk Tőled, isten veled, nyugodjál békében!
