A húsvéti ünnepi készülődés már virágvasárnapján kezdetét vette. A háziasszonyok hétfőn nagymosással kezdték a hetet, majd következett a meszelés, vasalás stb. Mindennek ragyognia kellett az ünnep tiszteletére és örömére. Szerdán már böjtöltek, de az egész év folyamán legszigorúbb böjti napként számon tartott nagypénteken tüzet sem gyújtottak, semmilyen étket nem vettek magukhoz. Sokan még egy korty vizet sem ittak. Az ún. nagypénteket a húsvét napjánál is nagyobb ünnepként tartották számon. Aki nagypénteken, hajnali órán mosdott, az a néphit szerint a következő évben jó egészségnek örvendhetett. Pénteken délelőtt elnémultak a harangok, a hívők a csonkamisét hallgatták meg, a nagycsütörtökön megvalósuló hagyományhoz hasonlóan, ismételten a kálváriát keresték fel. Körüljárták a városban és környékén álló kereszteket, az Úr koporsójánál imádkoztak. A nagyszombat már reményteljesebb hangulatban, várakozással telt. Főtt a sonka, kolbász, elsősorban vöröshagyma héjából főzött lében festették a tojásokat is. Akinek módjában állt, bárányt is sütött, vérével bekente az ajtófélfákat. E napon is böjtöltek, egészen a késő esti feltámadási misét követő víg falatozásig. A XX. század első negyede óta terjedt el a szokás, hogy húsvétvasárnap megajándékozzuk a gyerekeket. Nyuszi érkezik ekkor hozzájuk. Húsvét vasárnapján reggel templomba, majd temetőbe mentek, a fiatalok este bálban ünnepeltek. Egyes legények le sem feküdtek, egyenesen a bálból indultak locsolkodni. A tehetősebbek fiákeren, parasztkocsin, zenekísérettel köszöntötték, locsolták a lányokat. A sokszor már-már gorombának is minősülő locsolás elől nem illett kitérni, az durva sértésnek számított. Kedden a lányok mentek locsolkodni, de csak a szomszédságba.
