2026. február 25., szerda

Ízekbe töltött összetartozás

A 42. Turiai Kolbászfesztivál igazi közösségi ünneppé vált. Az érdeklődők nemcsak kóstolni érkeztek, hanem találkozni, beszélgetni, élményt gyűjteni – sokan családostul, baráti társaságokkal járták végig a standokat.
A pénteki eső ugyan próbára tette a szervezőket, de a gyors átszervezésnek köszönhetően a programok a helyi iskola sportcsarnokában folytatódtak. Második alkalommal rendezték meg az ifjúsági kolbászgyúró versenyt, amelyre a község négy általános iskolájából összesen 19 csapat nevezett be. A fiatalok lelkesedése és kreativitása külön színt adott a fesztiválnak. A turiai Petar Drapšin Általános Iskola Veseli prasići csapata végzett az élen, a nádaljai Momčilo Tapavica Általános Iskola Moćni rendžeri néven versenyző diákjai a második helyen zártak, a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola Zmajevci csapata pedig a harmadik helyet szerezte meg. A gyerekek munkáját nemcsak a zsűri, hanem a közönség is nagy tapssal jutalmazta.

Minden a kolbászról szólt

Minden a kolbászról szólt

Szombaton zavartalanul zajlott a programkavalkád. A faluba érkező vendégek között nemcsak a környező településekről, hanem külföldről érkezők is voltak, és ez megerősítette, hogy a fesztivál rég túlnőtt a helyi kereteken. A főzőcsapatok standjainál egymásnak adták a kilincset az érdeklődők, mindenütt más fűszerezés, technika, hagyomány került előtérbe.
A kolbászgyúró versenyben a martonosi SD Paprika csapat bizonyult a legjobbnak, a második helyen a Turiai Földműves-szövetkezet végzett, míg a harmadik helyet az ókéri Zmajevo csapat szerezte meg. A szárazkolbászok megmérettetésén is több kategóriában hirdettek győzteseket. A helyiek között Curaković Đorđe bizonyult a legjobbnak, a tartományi kategóriában a szabadkai Nadja Fazekaš vitte el az első díjat, az üzemi kolbászok versenyét pedig az ómoravicai Zsoltika hentesüzlet nyerte meg. A külföldi indulók közül a boszniai Dragan Arsenić kolbásza aratta a legnagyobb sikert.

A gondosan fűszerezett kolbászok kóstolásra várnak

A gondosan fűszerezett kolbászok kóstolásra várnak

A gasztronómiai élmények mellett gazdag kulturális műsor várta a közönséget. A színpadon egymást váltották a néptánccsoportok és népzenészek, a közönség soraiban pedig fiatalok és idősek együtt tapsoltak. A szombat esti koncert sztárvendége Sanja Vučić volt, akinek fellépése igazi fesztiválhangulatot teremtett. A zene, a tánc és a közös éneklés késő estig megtöltötte élettel a falut.
A kolbászfesztivál ismét bebizonyította, hogy több mint gasztronómiai esemény – találkozási pont, ahol a hagyomány, a szakértelem és a közösségi összefogás kéz a kézben jár. A sátrak között sétálva jól érződött, hogy nemcsak kolbász készül, hanem élmények és emlékek is születnek – olyanok, amelyek miatt jövőre is érdemes visszatérni.

A kulturális műsorban a szenttamási Boróka leánykórus is fellépett

A kulturális műsorban a szenttamási Boróka leánykórus is fellépett

A világ leghosszabb kolbásza az idén 2042 méteres volt

A világ leghosszabb kolbásza az idén 2042 méteres volt

A turiai böllérek az óriáskolbásszal

A turiai böllérek az óriáskolbásszal

A hosszú kolbászt a tömegen át traktor vitte a
nagyszínpadhoz

A hosszú kolbászt a tömegen át traktor vitte a nagyszínpadhoz

Az idei szárazkolbász versenyének győztesei

Az idei szárazkolbász versenyének győztesei

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A Csabai Kolbászklub (Magyarország) képviselői a turiai rendezvényen / Fotó: Paraczky László