2025. október 3., péntek
XXVII. DÉL-BÁCSKAI TÖKFESZTIVÁL

A tök és a közösség ünnepe

A temerini piactéren csütörtökön már kora reggel gyülekeztek a látogatók, hogy részesei legyenek a betakarítás ünnepének. A XXVII. Dél-bácskai Tökfesztivál megnyitóján a vendégeket tökös ételek és italok várták, a helybeli asszonyok pedig híres temerini görhét és más süteményeket kínáltak. A fesztivál nemcsak a tökről szól, hanem a közösségről is: a temeriniek és a környékbeliek együtt ünnepelnek, miközben a betakarítás és a hagyományok tisztelete összefonódik a nap örömével.

A legnagyobb tököt Topolyáról hozták (Fotó: Varga Zoltán felvétele)

A legnagyobb tököt Topolyáról hozták (Fotó: Varga Zoltán felvétele)

A Dél-bácskai Tökfesztivált tehát az idén is nagy érdeklődés övezte. A kézművesek színes portékái mellett az óbecsei Szivárvány Amatőr Festők bemutatója adott különleges hangulatot a délelőttnek, miközben a színpad előkészítve várta a nap folyamán sorra kerülő kulturális és szórakoztató programokat.

A bírálóbizottság fél 11-kor kezdte meg a versenytökök mérését és értékelését. A kíváncsian figyelő közönség minden évben feszülten várja, melyik óriás bizonyul a legnagyobbnak. Délben kihirdették a győzteseket is: A legnagyobb tököt az idén Topolyáról hozták, az ottani mezőgazdasági iskola diákjai termesztették a 333,5 kilós tökmonstrumot.

 

Varga Zoltán felvétele

Varga Zoltán felvétele

Az ünnepi pillanatok közé tartozik a hatalmas óriásgörhe felvágása, amelyet az idén is mindenki megkóstolhatott. Ez évről évre egyre nagyobb attrakciónak számít. A Piactér ilyenkor valódi forgataggá változik: a standoknál sorra tűnik el a tökösrétes, a birkapaprikás és a többi, hagyományos ételek is rohamosan fogynak. A finomságok iránt minden évben óriási a kereslet, a gyerekek az idén is érdeklődve nézték a faragott tököket.

A bográcsokban rotyogott a birkapaprikás (Fotó: Varga Zoltán felvétele)

A bográcsokban rotyogott a birkapaprikás (Fotó: Varga Zoltán felvétele)

A fesztivál tehát nemcsak a tökről szól, hanem a közösségről is: a temeriniek és a környékbeliek együtt ünnepelnek, miközben a betakarítás öröme összefonódik a hagyományőrzéssel és az ünneppel. Gasztronómiai fesztivál, közösségi találkozó és kulturális esemény is a XXVII. Dél-bácskai Tökfesztivál, amely az idén is bebizonyította azt, hogy a Temerinben élő közösség egyik legfontosabb ünnepe, olyan esemény, amelyen a múlt értékei ötvöződnek a jelen élményeivel.

A Piactér ünnepi díszben várta a fesztivál résztvevőit (Fotó: Varga Zoltán felvétele)

A Piactér ünnepi díszben várta a fesztivál résztvevőit (Fotó: Varga Zoltán felvétele)

A Dél-bácskai Tökfesztivál kapuja már a hajnali fényekben hívogatta a látogatókat (Fotó: Varga Zoltán felvétele)

A Dél-bácskai Tökfesztivál kapuja már a hajnali fényekben hívogatta a látogatókat (Fotó: Varga Zoltán felvétele)

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A híres temerini görhe és a rétes az idén is a legfinomabb falatok voltak (Fotó: Varga Zoltán felvétele)