2024. június 20., csütörtök

Nem szeretem a monotonitást – VIDEÓ

Utasunk Óvári Dániel, a Pannon RTV tudósítója

Tovább gurul a Magyar Szó Taxi. Napilapunk videós beszélgetőműsorának harmadik évadában is igyekszünk bemutatni a már ismert arcokat, azonban olyan személyek is az anyósülésre ülnek, akik különféle intézmények, egyesületek, szervezetek dolgozói, és ha nincsenek is mindennap a reflektorfényben, de a háttérben jelentős munkát végeznek. Adásunk minden pénteken 18 órakor jelentkezik a Facebook-oldalunkon, a YouTube-csatornánkon és a Magyar Szó online felületén is, az írott változatot pedig minden alkalommal hétvégi lapszámunkban közöljük.

Óvári Dániel a véletlennek köszönheti azt, hogy ma a Pannon RTV újságírója – és operatőre, vágója, és lehet mondani, hogy mindenese. Számára ez nem okoz nehézséget, hiszen ahogyan mondta, egyáltalán nem szereti a monotonitást. A forgatásunk napján is igen sűrű volt a programja, két komoly eseményről is tudósított, emellett egy stúdióbeszélgetésnél is segédkezett a háttérben. Ahogy pedig a média világából kilép, azonnal a zenész létbe csöppen, és hol szólóban, hol duóban (ahogyan a Magyar Szó ünnepségén is volt), hol pedig az adai Baraparty együttes tagjaként láthatja a közönség. A hétköznapi munkája is elég színesnek mondható, de a zenei világát is sok stílus határozza meg. Ezekről beszélgettünk, miközben Danit elvittem dolgozni.

– Az, hogy ma a médiában dolgozom, valamilyen szinten a zenéhez is kapcsolódik. Sok évvel ezelőtt tagja voltam egy szabadkai együttesnek. Temerinből utaztam Szabadkára a próbákra, volt, hogy heti több alkalommal is, plusz a fellépések. Egy év után az egyik tag ajánlotta, hogy miért nem jelentkezem a Pannon RTV-hez, ugyanis éppen technikust keresnek. Nem is gondolkodtam olyan sokat ezen az egészen, belevágtam. Fel is vettek, így Szabadkára költöztem és hangtechnikusként kezdtem dolgozni, főleg a rádióban. Így indult az én médiás karrierem. Ez nagyjából két évig tartott, időközben megszűnt a szabadkai zenekar, és ekkor úgy döntöttem, hogy visszaköltöznék Temerinbe. Szerencsére a munkahelyem rugalmasan állt ehhez, és át tudtak helyezni az újvidéki csapathoz, de ott vágóként kezdtem el dolgozni. Egy évet követően kértem azt, hogy hadd próbáljak ki egy új munkakört is, ekkor kezdtem belekóstolni az operatőri munkába. Az újságírói része a legfrissebb, ennek nincs még egy éve sem, hogy elkezdtem. Korábban soha nem foglalkoztam ilyesmivel, de úgy voltam vele, próbáljuk meg, és majd meglátjuk, hogy mi lesz, ha pedig úgy alakul, akkor ezt a részét is meg tudom csinálni a munkának. Nem az az ember vagyok, aki szereti a monotonitást. Ha például csak videót vágnék, akkor abba beleunnék, de ugyanez érvényes a többire is. Ez a három dolog együtt ad egyfajta szabadságérzetet is, hiszen így lesz igazán változatos a munkám. 

Sokszor egyedül mész terepre. Ez nehézség vagy inkább könnyebbség a számodra?
– Bár megvannak a hátulütői ennek a dolognak, én inkább kihívásként tekintek az ilyen helyzetekre. Persze könnyebb, ha van mellettem egy operatőr is, mert előfordul olyan, hogy hirtelen kell reagálni egy-egy történésre, és akkor jó, ha ketten vagyunk. Előfordul olyan is, hogy több munka van egyszerre, és akkor külön tudok szakadni. Ilyenkor teljes egészében én veszem fel az anyagot, majd megírom, összevágom. Szóval az elejétől a végéig én dolgozok rajta. Ez persze akkor alkalmazható, ha nem olyan rohanós egy-egy forgatás. Volt egy olyan eset is, amikor egy 18 perces műsorra kellett forgatnom magam. Egy templombúcsú volt ez, 8–10 alannyal, rengeteg vágóképpel. Ezt követően megírtam, összevágtam. Nagyon jó érzés volt látni a munkám gyümölcsét. 

Hogyan hatott a személyiségfejlődésedre a zenei lét? Mit adott hozzád?
– Sok esetben zárkózott ember is tudok lenni, de maga a zenélés, a fellépések, az, hogy kiállok az emberek elé, kommunikálok velük, ez nagyban segített ezen, nyitottabb lettem. Ugyanez érvényes az újságírásra is. Ezt a mai napig csiszolgatni kell még, de úgy vélem, elsődlegesen ebben segítettek ezek a dolgok. Emellett emberismerőbbé is tett, hiszen az évek alatt nagyon sokfelé megfordultam, sok mindenkivel találkoztam, beszélgettem.

A zenei palettád elég színes. Te magad is ilyen egyéniség vagy?
– Nagyon sok helyen, ahol fellépek, megvannak az elvárások, hogy mire nyitott a közönség, mit szeret, és valamilyen szinten így próbáltam, próbáltuk formálni a repertoárt is. Az újdonságra nem mindig nyitottak az emberek, ezt már tapasztaltam. Így azt kell mondanom, hogy sokszínűnek kell lennem, azonban ha meg kellene fogalmaznom, hogy mi vagyok én, akkor inkább a popot, a balladásabb vonalat követem, esetleg egy kis funky, blues stílussal megfűszerezve. Még a kezdetekben volt egy tinédzserzenekarunk, a Kaméleon. Rockzenekar volt, és ez meg is alapozta a zenei életemet, emellett a szüleink is nagy hatással voltak ránk. Volt még egy temerini funkyzenekar is, amelyben játszottam, majd később a szabadkai, akikkel inkább modern rádiós feldolgozásokat adtunk elő. Jelenleg egy duó formációban is játszom Botka Tímeával, akivel poposabb, jazzesebb dalokat játszok. És itt van a Baraparty zenekar, akik ugyan 28 éve léteznek már, de én csak két éve vagyok a tagja. A zenei paletta itt is nagyon színes. Amikor pedig szólóban, egy szál akusztikus gitárral lépek fel, akkor ott keverem a szerb–magyar–angol zenéket, hiszen mindre igény van.

Hogyan tudod megtartani az egyensúlyt a munkád és a hobbid között?
– Nagyon nehéz, főleg manapság ebben a felgyorsult világban. Nemhiába, az okosok mindig azt mondják, hogy ha valamiben profi szeretnél lenni, akkor csak azzal az eggyel foglalkozz, de jól tudjuk, hogy ezekben az időkben ezt nem lehet. A média világa nem arról híres, hogy van állandó munkaideje, és ha hétvégére esik a munka, akkor kell dolgozni. A zenei világban a fellépések szintén szombaton, esetleg vasárnap vannak, hétköznap pedig a próbák. Ez a logisztika mindig fejtörést okoz, de szerencsére a munkatársakkal meg tudunk egyezni, hogy ki mikor dolgozzon, és figyelembe vesszük egymás munkán kívüli elfoglaltságait. Volt egyszer, hogy bevállaltam a hétvégi munkát, majd onnan rohantam fellépni, amely hajnalig tartott. Már világos volt, mire hazaértem, aludtam egy órát, és indultam ismét dolgozni. Az ilyen napok után alig térek magamhoz, és leginkább szabadnapokkal kezdem a hetet, amikor csak pihenek.

Magyar Szó Taxi: Mi hozzuk a híreket!

Nyitókép: Kállai Göblös Nikoletta felvétele