Tovább gurul a Magyar Szó Taxi. Napilapunk videós beszélgető műsorának harmadik évadában is igyekszünk bemutatni a már ismert arcokat, azonban olyan személyek is az anyósülésre ülnek, akik különféle intézmények, egyesületek vagy szervezetek dolgozói, és ha nincsenek is mindennap a reflektorfényben, de a háttérben jelentős munkát végeznek. Adásunk minden pénteken 18 órakor jelentkezik a Facebook-oldalunkon, a YouTube-csatornánkon és a Magyar Szó online felületén is, az írott változatot pedig minden alkalommal hétvégi lapszámunkban közöljük.
Az óbecsei Rókus Zoltán több lábon próbál megállni. Az egyik a színház világa, ahol fél éve szabadúszó színművészként tevékenykedik, emellett a Perem Magyar Színházi Egyesület elnöke. A másik az asztalosság, ennek terén a környezetvédelem áll az első helyen, így természetes anyagokból készít bútorokat, dekorációkat. A harmadik, a legújabb, a bábkészítés, amelynek frappáns megoldásai egyszerűen elbűvölték. Utazásunk során igyekeztünk nagyobb betekintést nyerni a szabadúszói lét bugyraiba.
Hogyan hatott a szabadúszói lét a kreativitásodra, a munkásságodra?
– A kőszínház mellett is több dologgal foglalkoztam, mindig kísérleteztem valamivel, ami hozzáad mind a színházi munkámhoz, mind pedig a kreativitásomhoz. Az egyetlen dolog, ami kevesebb lett, az az idő, ugyanis képes vagyok a munkába temetkezni, és egész napokat dolgozni, akár még vasárnap is. Az elmúlt időszakban rengeteg előadást játszottam, közben több csoporttal is foglalkozom, ahol sok esetben én írtam a szöveget is, és a végére már úgy éreztem, hogy kiírtam magamból mindent, már nincs ihletem. Kicsit megrekedt a kreativitásom. Éreztem, hogy most már saját magamra is kell gondolni egy picikét, és pihennem kell.
Milyen kihívásokkal szembesülsz?
– Amikor az ember kiesik egy biztos helyzetből és egy bizonytalan légkörbe csöppen, akkor rengeteg kérdés felvetődik benne, hogy akkor most hogyan tovább. Én is rettegtem attól az első két hónapban, hogy most mi lesz, de nemhogy kevesebb munkám lett, hanem több, amit mindenkinek nagyon szépen köszönök. Azért is nem mentem el Vajdaságból, mert szeretem ezt a légkört. Úgy gondolom, hogy amit Vajdaságtól, és főként Óbecsétől kaptam, azt nekem kötelességem visszaadni. Ami előny, de egyben hátrány is az életemben az az, hogy szeretem magamból kihozni a maximumot abban, amit éppen csinálok, és a minőségre törekszem. Talán ennek is köszönhetem azt, hogy újabbnál újabb dolgokkal keresnek fel, amelyekben kiélhetem a kreativitásom.
Milyen különbségeket tudnál felsorolni a társulati és a szabadúszói munka során szerzett tapasztalataid között?
– Szerkezetileg óriási különbség az, hogy egy színháznak van egy szépen felépült vezetői gárdája, egy technikai csapata, egy kivitelezői stáb, és persze a színészek, akik ezt működtetik. A szabadúszói pályának pont ez a nagy hátulütője, hogy sok esetben ez mind én vagyok egy személyben. Sokszor én írom a szöveget, amelyet el kell képzelni a színpadon is, hiszen gyakran én vagyok a rendezője, de sokszor közös munka. Utána ezt az előadást tájoltatni kell, ha pedig pályázatokról beszélünk, akkor el kell számolni vele. A János vitéz esetében, amelyet a Perem Magyar Színházi Egyesület berkein belül készítettünk, bár már úgy éreztem, hogy belefáradtam ebbe a folyamatos szervezésbe, utazásba, pakolásba, ennek ellenére nagyon élveztem. Úgy érzem, hogy ebben a szabadúszói létben ilyen örökmozgó lettem, nem szeretek sokáig egy pontban maradni. A pörgést szeretem. A másik hátulütője ennek az életformának az az, hogy nem tudsz praktikákat eltanulni az idősebb kollégáktól, akikkel napi szinten együtt dolgozol egy társulatban.
Hogyan tudod áthidalni ezeket a nehézségeket, amikor például kevesebb a munka, meginog a biztos anyagi háttér?
– A munkát már az akadémia alatt úgy építettem fel, hogy több lábon álljak. Lett egy hobbim, ami az asztalosság, ez legelőször a saját magamnak gyártott bútorokat jelentette. Emellett már díszletezéssel is foglalkozom, tehát magamnak szeretek előre kitalálni dolgokat, és azokat legyártani. Két-három énem van, és ha például a színházi énem nem működik jól, akkor ott az asztalosság, abból tudok profitálni. A legfrissebb az, hogy bábokat gyártok. Részt vettem egy rövid képzőprogramon, ahol nagyon jó emberekkel és társasággal találkoztam. Ebből kiindulva történt meg, hogy a Hagyományok Háza Hálózatának köszönhetően a Bűvös Bábos Program egyik kedvezményezettje lett a gyerekszínjátszó csapatom. Egy bábos előadást kellett készítenünk. Így jött az újabb kihívás. Nagyon szeretem a pepecselős, de mégis frappáns dolgokat elkészíteni. Ettől szép számomra ez a szabadúszó pálya, hogy ha én most bábozni szeretnék egy hétig, akkor azt csinálom, hisz magam osztom be az időmet.
A Perem Magyar Színházi Egyesület milyen szerepet tölt be a jelenlegi világban?
– Azzal a céllal jött létre, hogy megismertessük az irodalmi személyiségeket a környezetünkben élőkkel. Volt Karinthyról és Szabó Lőrincről szóló darabunk is. Ilyenkor nem is a művekre fókuszálunk, hanem inkább arra, hogy magát az írót, költőt ismerjék meg, az ő életét. Sokszor volt olyan, hogy egy olyan részletet mutattunk be, amelyről nem is tudtak semmit, és ez milyen jó. Karinthy esetében például a humoreszkekből építettünk fel egy egész darabot, és sokan rácsodálkoztak, hogy ezt hogyan lehetett, hiszen olyan volt, mintha egy összefüggő történet lett volna. Tehát a küldetése az, hogy az irodalmi személyiségeket még közelebb hozzuk az emberekhez, mert attól, hogy ismerjük őket az iskolából, még nem feltétlen tudunk róluk mindent.
Magyar Szó Taxi: Mi hozzuk a híreket!
Nyitókép: Kállai Göblös Nikoletta felvétele
