Tovább gurul a Magyar Szó Taxi. Napilapunk videós beszélgetőműsorának harmadik évadában is igyekszünk bemutatni a már ismert arcokat, azonban olyan személyek is az anyósülésre ülnek, akik különféle intézmények, egyesületek vagy szervezetek dolgozói, és ha nincsenek is mindennap a reflektorfényben, a háttérben jelentős munkát végeznek. Adásunk minden pénteken 18 órakor jelentkezik a Facebook-oldalunkon, YouTube-csatornánkon és a Magyar Szó online felületén is, az írott változatot pedig minden alkalommal hétvégi lapszámunkban közöljük.
Vicsek Annamária Újvidéken fejezte be az általános és középiskolát is, egyetemre mégis Budapestre jelentkezett. Ennek csak egyetlen oka volt: a bizonytalan helyzet, ami akkor eluralkodott az országon. Szüleivel együtt biztonságosabbnak érezték, ha Magyarországon folytatja tanulmányait. Tizenhat évig élt ott, majd hazaköltözött, és itthon kamatoztatta az ott megszerzett tudását és tapasztalatát. Nevéhez fűződik a különféle baba-mama programok elindítása, hiszen már akkor is tudta, hogy a legkisebbeknek szóló magyar nyelvű foglalkozások mekkora befolyással és támogató erővel bírnak abban, hogy a gyermek magyar nyelvű osztályba iratkozzon. Ma már a Vajdasági Magyar Szövetség egyik meghatározó politikusa, és oktatási államtitkárként nap mint nap azért küzd, hogy a jövőben is legyen esélyük anyanyelvükön tanulni, nemcsak a vajdasági magyar gyerekeknek, de más kisebbségeknek is.
Gondolta volna akkor, amikor 16 év után visszatértek Újvidékre, hogy a VMSZ egyik igen jelentős politikusává fog válni?
– Egyáltalán nem. Nehéz volt a visszatérés, hiszen nem azért jöttünk vissza, mert így döntöttem, hanem mert ez volt a kevésbé rossz megoldás. Egy nehéz élethelyzetből menekültem, de ha most így visszatekintek, azt hiszem, ez volt az a pillanat, ami meghatározta az életem. A sors úgy hozta, hogy az általam annyira szeretett szakmám össze tudtam kötni a tenni akarásommal és azzal, hogy a közösséget szolgáljam. Valahogy az évek során megfogalmazódott bennem, hogy ezért kellett visszatérnem Újvidékre. A Vajdasági Pedagógiai Intézetben kezdtem akkoriban külső munkatársként dolgozni, pedagógusoknak szakmai továbbképzéseket tartottunk, emellett elindítottuk a baba-mama foglalkozásokat is. Budapesten megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor a gyermekeimmel heti rendszerességgel jártam olyan foglalkozásokra, amelyek az anyanyelvi fejlődésük révén a szülő-gyermek kapcsolatot erősítik. Azóta már a Ringató és a Kerekítő foglalkozások is gyökeret eresztettek Vajdaságban, nagy örömömre. Ennek a sikere számokban is mérhető, hiszen amikor elkezdtük, a négy újvidéki iskolában összesen 18 gyermek iratkozott magyar tannyelvű tagozat első osztályába, később pedig már egy iskolában lettek 17-en a magyar tannyelvű tagozatra iratkozó elsősök. Erdély Lenke, a Vajdasági Pedagógiai Intézet igazgatója volt az, aki annak idején meghívott a Vajdasági Magyar Szövetségbe. 2012-ben lettem először köztársasági jelölt, akkor nem jutottam be, 2014-ben lettem parlamenti képviselő, 2016-ban azonban ismét nem jutottam be, és azóta vagyok oktatási államtitkár. Úgy érzem, ez valahol a politikai és a szakmai karrierem csúcsa is.
A magyar közösség egyik legégetőbb problémája a kis létszámú osztályok megmaradása, és ez komoly harccal is jár, főleg ha azt nézzük, hogy egyre nehezebb lesz. Volt olyan pillanat a karrierje során, hogy elfáradt?
– A fáradtságot most folyamatosan érzem, de ez egy kedves fáradtság, hiszen látom az eredményeit, a befektetett energiát és időt. Az a szerencsém, hogy ebben a munkában nem vagyok egyedül. Igaz, az oktatási minisztériumban én vagyok az egyetlen magyar, és egyedül végzem a vajdasági magyarságért ezt a munkát, de nagyon jó kollégáim vannak. Érzékeny témákkal foglalkozunk mint az inkluzív oktatás, az erőszak megelőzése és természetesen a kisebbségi tannyelvű oktatás. Ami a vajdasági magyar érdekeket illeti, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság és a Magyar Nemzeti Tanács is abszolút partnerem ebben. Nagyon fontos megemlíteni Pásztor István elnök urat is, hiszen ő volt az, aki néhány éve az akkori miniszterrel leült tárgyalni, és kérte, hogy ahol öt gyermek van egy osztályban, már azt is különálló osztályként lehessen megnyitni. A politikai erőt ehhez a munkához ő adta meg.
Mit jelent Ön számára, hogy a vajdasági magyar közösséget képviselheti?
– Ez egy óriási megtiszteltetés, hiszen nagyon kevesen lehetünk azok, akik a vajdasági magyarságot képviselhetik a fővárosban. A legutóbbi mandátumban nyolc államtitkárunk volt különböző minisztériumokban. Többször is felkínáltak nekünk miniszteri pozíciókat, azonban a VMSZ-nek az a mindenkori álláspontja, hogy nem a fotelek a fontosak, hanem az, hogy a közösségünket építve olyan szakembereket helyezzünk oda, akikre igazán büszkék lehetünk. Én úgy gondolom, hogy minden államtitkárunk ilyen, hiszen nemcsak olyan feladatokat végzünk ott, amelyek a vajdasági magyarság javát szolgálják, hanem országos ügyeket intézünk. Egyebek mellett engem bíztak meg, hogy Szerbiát képviseljem nemzetközi szinten, ami az oktatási minisztériumot illeti.
Miből merít erőt ehhez a munkához?
– Azt hiszem, hogy a csapat itt a kulcsszó, meg a körülöttem lévő emberek. A vajdasági magyar politikumnak minden szinten vannak emberei, csapatai, akik tudnak ebben segíteni. Pásztor elnök úr mondta mindig azt, hogy úgy kell működnie, hogy amikor én elindulok az utcasarok felé, és odaérek, ott már várjon valaki, és együtt tudjuk intézni a dolgokat. Azt hiszem, hogy ez így is működik. Családomat is meg kell említenem, hiszen ők azok, akik támogattak mindig. Rajtuk kívül a barátaim is mellettem állnak. A Vajdasági Magyar Szövetség helyi csapata is itt van még, ők mind elkötelezett emberek, és fontosnak érzik a munkájukat annyira, hogy plusz energiát nem sajnálva, az újvidéki magyar közösségért dolgozzanak.
(A teljes beszélgetést megtekinthetik a Magyar Szó Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján.)
Nyitókép: Kállai Göblös Nikoletta felvétele
