2024. május 9., csütörtök

A tánctól ügyesedik a láb

Tizedik alkalommal szervezték meg a Palicsi Magyar Sokadalom rendezvényt

Cikkünkhöz képgaléria kapcsolódik, amely ITT érhető el!

A néptánc, a népzene, a jókedv és a találkozás, illetve a barátkozás jegyében telt az elmúlt hétvége Palicson, a 2013 januárjában megalakult Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület ugyanis tizedik alkalommal szervezte meg a Palicsi Magyar Sokadalom rendezvényt. Pénteken este az Alma együttes és a Zagyva Banda lépett fel, majd következett a hagyományos táncház. Szombaton délután került sor a rendezvény ünnepélyes megnyitójára, amelyen az egyesület kis és nagyobb művészei mutatták be tudásukat, valamint köszöntők hangzottak el. Ezt megelőzően a Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia gondoskodott a jó hangulatról, de kézműveskedni is lehetett. A rendezvény a Duhaj zenekar koncertjével és táncházzal zárult.

A Talentum ünnepe kis dolog az emberiségnek, ám az egyesületnek és közösségének egy nagy ünnep, emelte ki köszöntőjében Brezovszki Tamara művészeti vezető és a Talentum elnöke, emlékeztetve, hogy tíz évvel ezelőtt szinte a semmiből született a Talentum Egyesület. „Ketten voltunk és egy gondolat, egy késztetés, hogy nekünk ezt kell csinálnunk. Aztán a kettőből tizenhárom fiatal lett, majd kicsit később nagyon sok” – hangsúlyozta. Hozzátette, persze nem két ember munkája ez, hanem sok jó ember közös érdeme.

A folytatásban szólalt fel dr. Pásztor Bálint, Szabadka város képviselő-testületének elnöke, nagyrabecsüléséről biztosítva az elmúlt tíz évben hiánypótló tevékenységet végző Talentum Egyesületet. Beszédében ugyancsak emlékeztetett arra, hogy szombaton volt a szecesszió világnapja.

– De hogy mi köze a szecessziónak a művészetekhez, a néptánchoz és a népzenéhez? Az, hogy a Lechner Ödön és tanítványai, a Komor Marcell és Jakab Dezső által megálmodott épületek éppen a mi nemzeti népi kultúránknak az elemeit hordozzák magukon. Így fonódik egybe a népművészet, a néptánc, a népzene, a szecessziós építészet és a tehetséggondozás. A Talentum Egyesületnek sok sikert kívánok a további munkájához, Szabadka város, ahogyan eddig is, a jövőben is igyekszik támogatni az egyesületet hiánypótló tevékenységének végzésében – fogalmazott Pásztor Bálint.

A jubileumi év apropóján a Talentum Egyesület vezetői arra kérték a tagságot, hogy fogalmazzák meg, miért szeretnek táncolni, illetve mit gondolnak az egyesületről, és a papírra vetetett gondolatok némelyikét felolvasták a szombati rendezvényen. A legkisebbek egyike kifejtette: azért szeret táncolni, mert attól ügyesedik a lába.

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele