2024. május 11., szombat

Harc a bűnözés különböző formáival

Szabadkára látogatott Aleksandar Vulin

Szombaton Szabadkára látogatott Szerbia belügyminisztere, Aleksandar Vulin, valamint a rendőrség igazgatója, Vladimir Rebić, akik a helybeli rendőr-igazgatóságon találkoztak a rendőrség helyi képviselőivel, többek között Borivoje Mucaljjal, a rendőr-igazgatóság vezetőjével.

A közös tanácskozást megelőzően a látogatók megkoszorúzták a szolgálatteljesítés közben elhunyt szabadkai rendőrök emléktábláját. Az ezt követő munka jellegű tanácskozás után Aleksandar Vulin kifejtette, hogy a szabadkai rendőr-igazgatóságnak két nagy feladata van, az egyik az illegális migráció elleni küzdelem, míg a másik a harc azon bűncselekmények ellen, amelyek a vámügyet, illetve az államhatáron átnyúló bűnözést illetik.

– Az utóbbi hetekben, hónapokban megnőtt azon felderített esetek száma, amelyek a migrációval, az emberkereskedelemmel, illetve a vámügyi szabálysértésekkel, valamint az államnak anyagi károkat okozó tevékenységekkel vannak kapcsolatban. Ezt a jövőben is folytatni fogjuk – fogalmazott a belügyminiszter.

A rendőrség igazgatója mindehhez hozzátette, hogy az említett bűncselekmények felderítésére továbbra is nagy figyelmet fognak fordítani.