2026. július 24., péntek

Újabb felújítás zajlik a szabadkai vasútállomáson

A korábban elvégzett rekonstrukció után további helyreállítási munkák váltak szükségessé

Újabb munkálatok kezdődtek a szabadkai vasútállomás épületén. Az állomást a Belgrád és Budapest közötti gyorsvasút kiépítésének részeként korábban már felújították, de az épület nem fogadott  utasokat. A helyszínen jelenleg ismét kivitelezők dolgoznak, a munkálatok pedig várhatóan az év végéig tartanak.
A vasútállomást az elmúlt napokban körbekerítették, az előtte lévő parkolót lezárták, a jegyértékesítésre szolgáló ideiglenes konténert pedig az út mellé helyezték át. A tetőn jelenleg is dolgoznak, az épület belsejében több helyiségben leverték a vakolatot, az állomás előtt pedig nagy mennyiségű hőszigetelőanyag vár beépítésre.
A Szabadka és Belgrád között közlekedő gyorsvonatok 2025 októbere óta közlekednek, a szabadkai és a topolyai állomásépület azonban azóta sem nyílt meg.
A Szerbiai Vasúti Infrastruktúra tavaly decemberben írt ki közbeszerzést a szabadkai és a topolyai vasútállomás, valamint az újvidéki vasútállomás A és D szárnyának helyreállítására. A szerződést január közepén ítélték oda a Bricken, az N-ING és a Szerkezetvizsgáló, Állapotfelmérő és Szerkezet-helyreállítási Intézet alkotta konzorciumnak.
A nyertes ajánlat értéke áfa nélkül 450 millió dinár, a beruházás teljes értéke pedig áfával együtt 540 millió dinár. A kivitelezésre a munkaterület átadásától számítva 350 nap áll rendelkezésre. A most zajló beruházás célja azoknak a további munkálatoknak az elvégzése, amelyeket a későbbi műszaki vizsgálatok tettek szükségessé.
A szabadkai és a topolyai állomás is műemlékvédelmi védettség alatt áll, a Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet külön feltételeket írt elő a felújítás során. Erre a rekonstrukció kivitelezőjének kiválasztására kiírt közbeszerzési dokumentáció is kitér. Az iratokból az is kiderül, hogy a 2025-ben készült statikai szakvélemény és az építésfelügyeleti ellenőrzések alapján további beavatkozások váltak szükségessé. Topolyán újabb helyreállítási munkákat írtak elő, míg a szabadkai állomás esetében egy külön helyreállítási terv készül, amely meghatározza a szükséges szerkezeti beavatkozásokat – írja a Politika napilap.
A Szerbiai Vasúti Infrastruktúra korábban közölte, hogy az Építésügyi, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium az Újvidék és Szabadka közötti vasútvonal valamennyi létesítményének felülvizsgálatát rendelte el. Az ellenőrzéseket már a jelenleg érvényes műszaki szabványok alapján végezték el, amelyek szerint több objektumnál további szerkezeti megerősítésre van szükség. A vállalat hangsúlyozta, hogy ez nem azt jelenti, hogy a nemrég felújított épületek nem biztonságosak, hanem azt, hogy a korábban épült létesítményeket hozzá kell igazítani az időközben bevezetett szigorúbb előírásokhoz.
A további helyreállítás szükségességéről március elején Aleksandra Sofronijević építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter is beszélt a Szerbiai RTV műsorában. Mint ahogy akkor elmondta, az Újvidék és Szabadka közötti vasútvonalra kiadott építési engedély az állomásépületekre is vonatkozott, ugyanakkor az akkori szabványok eltértek a jelenleg érvényes előírásoktól.
– Abban az időben még más előírások voltak érvényben. Megtörtént az, ami sajnos megtörtént, ezt követően pedig a köztársasági építésügyi felügyelet helyszíni ellenőrzést tartott, utólag felülvizsgálta valamennyi érintett állomást, és elrendelte az újvidéki, a topolyai és a szabadkai állomásépületek helyreállítását – mondta akkor a miniszter, majd hozzátette, hogy már az Eurocode 6-os, 7-es és 8-as előírásaira épülő szerb szabványokat alkalmazzák.
– Magasabbak lettek a követelmények, ezek azonban az építési engedély kiadásának idején még nem voltak érvényben. Emiatt vált szükségessé ezeknek az állomásépületeknek a helyreállítása – hangsúlyozta korábban a miniszter.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Fotó: Herczeg Zsolt