2026. április 28., kedd

Kiemelt események a Szentkúton

Fejlesztések, lelki események és növekvő érdeklődés a kegyhely iránt

A Szentkút – Könnyező Szűzanya egyházmegyei kegyhely 2026-os programját Željko Šipek, a kegyhely rektora, valamint Illés Hajnalka, a kegyhely sajtókapcsolati munkatársa ismertették. A sajtótájékoztatón beszámoltak az elmúlt időszakban megvalósult fejlesztésekről, és részletesen bemutatták az idei év eseménynaptárát is. 
Željko Šipek, a Könnyező Szűzanya Egyházmegyei Kegyhely rektora hangsúlyozta a kegyhely jelentőségét, majd ismertette az eddig megvalósult fejlesztések hátterét és célját. Elmondta, hogy a kegyhely státuszában is fontos előrelépés történt, amikor Slavko Večerin püspök 2021-ben egyházmegyei kegyhellyé nyilvánította Szentkutat, ezzel megerősítve annak lelki szerepét az egyházmegye életében. Kiemelte azt is, hogy az elmúlt időszakban folyamatos fejlesztések valósultak meg annak érdekében, hogy a kegyhely rendezettebb és méltóbb környezetet biztosítson a hívek számára. 

– Rendbe tettük a külső tereket a kápolna környékén, modernizáltuk a világítást, jobbá vált a technikai infrastruktúra nagyobb csoportok fogadására, felújítottuk az oltárt, javult a liturgikus események szervezése, fejlődött a kommunikáció a Szentkút és a zarándokok, illetve a média között, a támogatóinknak hála lecseréltük a régi padokat az oltár körül, beszereztünk 250 új széket, új kerítést emeltünk az egész kegyhely köré, villamosítottuk a harangot – sorolta a kegyhely vezetője.

A további tervekkel kapcsolatban elmondta, hogy jelenleg is zajlik egy multifunkciós terem építéséhez szükséges dokumentáció előkészítése, és a közeljövőben várják az építési engedély megszerzését. Ismertette azt is, hogy az idei évben gazdag lelki és pasztorális programmal készülnek, amelynek fontos elemei már tavasszal elkezdődnek. Kiemelte, hogy májustól elindulnak az első szombati szentmisék, emellett a hónap közepén egész napos ifjúsági találkozót szerveznek egyházmegyei szinten. Hangsúlyozta azt is, hogy a járművek megáldása iránt évről évre nő az érdeklődés, amit jól mutat, hogy tavaly több mint kétszáz jármű érkezett a kegyhelyre.
Illés Hajnalka, a kegyhely sajtókapcsolati munkatársa a kegyhely szerepét és közösségi jelentőségét emelte ki, majd ismertette az idei programokat és a legfontosabb eseményeket. Hangsúlyozta, hogy a cél a nyilvánosság megszólítása és a kegyhely ismertségének növelése.

– A nyári időszakban is számos esemény várja a híveket. Júliusban a szerbiai Mária Rádió magyar szerkesztőségének a napja lesz a Szentkúton. Az év központi eseménye augusztus utolsó hétvégéjén lesz, amikor a szentkúti búcsút tartjuk. Az idén a szombat esti szentmisét Msgr. Stjepan Beretić nyugalmazott székesegyházi plébános fogja koncelebrálni. Msgr. Mirko Štefković nagybecskereki püspök atya fogja vezetni  a vasárnapi, magyar és horvát nyelvű szentmisét is. Szeptemberben, Kisboldogasszony napján, meg fogjuk ünnepelni a kisbúcsúnkat. A nyári hónapokban is figyelembe vesszük az időjárási körülményeket és hét órakor kezdődnek az esti misék, hogy kellemes időtöltés legyen egy-egy szentmisén való részvétel és lelkileg fel tudjunk töltődni – hangsúlyozta.
A sajtófelelős kitért arra is, hogy a kegyhely nemcsak vallási, hanem turisztikai szempontból is jelentős. Hangsúlyozta, hogy a vallási turizmus iránt egyre nagyobb az érdeklődés Szabadkán, és Szentkút ebben is fontos szerepet tölthet be.

– Tapasztaljuk, hogy a városba érkező turisták nyitottak a szakrális helyszínek iránt. A zsinagógában számos olyan csoport érkezik, akik érdeklődnek és nyitottak más szakrális terek és épületek, helyszínek iránt, és a városunknak van mit felmutatni, mert nyugodt szívvel tudjuk ajánlani a többi templomot, szakrális teret, és emellett egyetlen kegyhelyként fel tudjuk nekik ajánlani a Könnyező Szűzanya Egyházmegyei Kegyhelyet, ami egy ökumenikus helyszín, merthogy a pravoszláv kápolna is ott van, tehát mindenki, aki Szentkútra látogat, valahol békét és lelkiséget tud találni, akár kulturális turizmus iránt érdeklődik, akár vallási turizmus iránt érdeklődik – hangsúlyozta a Szabadkai Egyházmegye sajtóreferense.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Fotó: Herczeg Zsolt