Hamarosan megkezdődik a Šumica óvoda energetikai felújítása. A munkálatok pontos kezdési időpontja még nem ismert, de emiatt az intézményt két hónapon belül bezárják, a bölcsődei rész kivételével. A kertvárosi óvoda felújítása magába foglalja a padlástér és a homlokzat szigetelését, valamint a fűtési és egyéb rendszerek korszerűsítését. A rekonstrukció befejezése után a munkálatok a Sanda Marjanović épületében folytatódnak. Veljko Vojnić, a Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény műszaki igazgatója hangsúlyozta, hogy tárgyaltak a kivitelezőkkel, és arra kérték őket, hogy halasszák el a kezdést egy hónappal, hogy befejezhessék és megnyithassák a Mandarin óvodát. Az igazgató arról is beszámolt, hogy május 5-ig az eVrtić alkalmazáson keresztül szükséges jelentkezniük mind az újonnan beíratott, mind a már óvodába járó gyermekek szüleinek is. Mivel az óvoda bezár fel kell mérniük a kapacitásokat, amik jelentős átszervezéseket igényelnek az egész óvodai hálózatban, hiszen át kell csoportosítaniuk a gyermekeket. A műszaki igazgató azt is megjegyezte, hogy minden óvodás számára biztosítanak helyet, mivel az óvodai nevelés törvény szerint kötelező – írják a subotica.com-on.
Nyitókép: Fotó: Molnár Edvárd



