2026. március 20., péntek

A korai diagnózis életet menthet

A nők körében a mellrák a leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedés

Március 20-a a mellrák elleni küzdelem napja Szerbiában, és ebből az alkalomból tegnap sajtótájékoztatót tartottak a Közegészségügyi Intézetben.
Dr. Mila Josipović, a Közegészségügyi Intézet igazgatója felszólalásában hangsúlyozta, hogy a betegség korai szakaszában született diagnózis életet menthet, éppen ezért fontos a szűrőprogramokon való részvétel, a saját egészségünkkel való törődés.
– Ennek a napnak a szolidaritás, az empátia és a remény napjának kell lennie mindenki számára, aki megbetegedett, és lehetőséget ad arra, hogy megmutassuk mindazoknak, akik küzdenek a betegséggel, hogy nincsenek egyedül – fogalmazott Mila Josipović.
Dr. Nada Kostić Bibić, a Közegészségügyi Intézet szakembere elmondása szerint a nők körében világszerte a mellrák a leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedés, és míg a pozitív diagnózisok száma a fejlett országokban magasabb az átlagnál, addig a halálos kimenetelű megbetegedések száma alacsonyabb, aminek oka elsősorban a korai diagnózisban keresendő. 2024-ben Szerbiában 4544 nőnél diagnosztizálták a mellrákot, és 1700-an hunytak el a betegség következtében. Az észak-bácskai körzetben százezer nőre számítva 86,8 megbetegedést regisztráltak, míg a halálesetek száma 24,6 volt.
Szabadkán a koronavírus-járványt megelőző időszakhoz hasonlóan tavaly újra szervezett formába tartottak szűrővizsgálatokat. Tavaly ezekre 2127 nőt hívtak el, ám végül csupán 806 nő jelentkezett a vizsgálatokra, ami a meghívottak alig több, mint 54 százaléka.
Verica Dronjak, a Szabadkai Egészségház munkatársa elmondta, hogy a mellrákban való megbetegedés valószínűsége jelentősen megemelkedik 40 éves kor fölött, viszont a kór egyre gyakrabban jelentkezik a fiatalabbak körében is. A kor mellett a betegség megjelenésében közrejátszhatnak öröklődő genetikai faktorok, hormonális faktorok, az elhízás, az alkohol, valamint a dohányipari termékek fogyasztása. Ám a szakember azt is hozzátette, hogy az okok nem minden esetben határozhatóak meg egyértelműen. Éppen ezért van szükség a rendszeres szűrővizsgálatokra, ugyanakkor a szakember az önvizsgálat fontosságát is hangsúlyozta.
Dr. Fodor Für Orsolya, a Szabadkai Közkórház radiológiai részlegének képviselője felszólalásában a mammográfiai vizsgálatokra hívta fel a figyelmet, emlékeztetve arra, hogy a mammográfia pontosabb képet ad az ultrahangos vizsgálatoknál, de sokan feleslegesen félnek a sugárzás és a fájdalom miatt.
A sajtótájékoztatón az Egymásért – Az Emlődaganat Megelőzésért és Gyógyulásunkért Egyesület képviseletében Milica Pećerić elnök elmondta, hogy ma kerekasztal-beszélgetést tartanak az Óvó- és Edzőképző Szakfőiskolán, aminek fókuszában a mellrák megelőzése, rizikófaktorai és az önvizsgálat áll, és a betegségről személyes történeteken keresztül is hallhatnak. Szerdán a Danilo Kiš Alapítvány székházában az Egészségügyi Középiskola tanulóinak szerveznek műhelymunkát annak érdekében, hogy bátorítsák őket a vizsgálatokon való részvételre.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Fotó: Benedek Miklós