A hagyományok megőrzése és a közösségi élet erősítése határozza meg a bajmoki Dózsa György Magyar Művelődési Egyesület működését. Az idei tervekről, a folyamatban lévő fejlesztésekről és az elmúlt év eseményeiről Jámbor Viktor elnök számolt be lapunknak.
Mint elmondta, az elmúlt hetekben több felújítási munkát is elvégeztek az épületben.
– A legnagyobb munka az eresz javítása és az új csatornarendszer felszerelése volt. A kisteremben kifestettük a falakat, új függönytartók és függönyök kerültek fel, a kályha mögé csempéket raktunk. Lecseréltük a lámpákat, az előtérben is festettünk, új asztalterítők kerültek az asztalokra. A folyosón LED-lámpákat szereltünk fel, az ajtókat is átfestettük, és a homlokzatot is kijavítottuk és lefestettük. A munkában önkéntesek is segítettek, amit ezúton is szeretnék megköszönni, de természetesen voltak olyan feladatok, amelyekhez szakembereket kellett hívni – ismertette.
Hozzátette, hogy a felújításokra a jövőben is szükség van, hiszen az épület több ponton javításra szorul. Az ablakok felújítása vagy cseréje, valamint a nagyterem tetőszerkezetének javítása a következő időszak egyik fontos feladata, amihez újabb pályázati forrásokra lesz szükség.
Mint mondta, a tavalyi évet az egyesület hagyományos rendezvényei határozták meg, az esztendő a Dózsa-bállal kezdődött, amely minden évben az egyik legfontosabb közösségi esemény Bajmokon.
– Az egyik legnépszerűbb eseményünk a hagyományos Dózsa-bál. Ez az esemény mindig telt házas, most is az volt, és sok helyi vállalkozó is támogatta a rendezvényt. Tombolatárgyakat, különböző felajánlásokat kaptunk tőlük. Az embereknek szükségük van arra, hogy egy kicsit kikapcsolódjanak és találkozzanak egymással. Sokszor olyanok is hazajönnek ilyenkor Bajmokra, akik már máshol élnek. Ilyenkor újra találkoznak régi ismerősökkel, és ez erősíti a közösséget. Utána következik az éves közgyűlés, majd március elején az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc során lezajlott kaponyai csatára való megemlékezés az emlékműnél. Június végén tartjuk a Dózsa-napokat, ami többnapos rendezvény. Tavaly gyerektábort is szerveztünk, emellett kézműves foglalkozásokkal és különféle előadásokkal is készültünk, így sokszínű programkínálat várta a résztvevőket – ismertette.
Hozzátette, hogy az év során több hagyományos rendezvényt is megszerveznek. Ilyen például a Szent István-napi ünnepség, a népdaltalálkozó, valamint az őszi megemlékezések.
– Augusztusban a Szent István-napi ünnepséget tartjuk meg, ilyenkor Halász Tibor, bajmoki történész tart előadást. Októberben következik a népdaltalálkozó, ahol számos énekcsoport lép fel, és Magyarországról is érkeznek fellépők. Itt, az egyesületben működik a Búzavirág vegyes kar is, velük közösen szervezzük meg a népdaltalálkozót. Novemberben a bajmoki Akácfa Emléktemetőnél tartunk megemlékezést, ahol 1944-ben mintegy kétszázötven ártatlan embert végeztek ki a partizán vérengzések során. Decemberben pedig Mikulásvárást szervezünk. Tavaly körülbelül száz gyerek kapott ajándékcsomagot, ami pályázati támogatásból és a szülők hozzájárulásából valósult meg – mondta el.
Az elnök arról is beszélt, hogy az egyesületben több csoport működik. A néptánccsoport nemrég indult újra, jelenleg mintegy tizenöt gyermek jár a próbákra, az oktatók pedig Topolyáról érkeznek. Emellett működik a Búzavirág vegyes kórus, a kézműves csoport, valamint a Hagyományápoló és Kegyeleti Bizottság is. Az egyesület működéséről szólva elmondta, hogy a programok megszervezése mellett a fenntartás is komoly feladat.
– A működés főként pályázati támogatásokból és terembérletből történik. Pályázunk a Magyar Nemzeti Tanácsnál, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nél, Szabadka Városánál és a tartománynál is. Emellett a rendezvényeken is van némi bevétel. Az év eleje mindig a legnehezebb, mert ilyenkor még nincsenek új pályázati források, a számlákat viszont fizetni kell – hangsúlyozta.
Nyitókép: Fotó: Herczeg Zsolt



