Szabadkán az elkövetkező időszakban hét helyi közösség területén 11 utca aszfaltozása valósul meg. A Zorka helyi közösség területén lévő Balzac utca 28 millió dinár értékben több, mint 1,1 kilométer hosszúságban kapott új aszfaltcsíkot. Az elvégzett munkát ma Gyivánovity Dániel, a szabadkai városi képviselő-testület elnöke, valamint Góli Csilla, Szabadka Város alpolgármestere is megtekintette.
Gyivánovity Dániel a médiának adott nyilatkozatában elmondta, hogy március végéig mind a 11 utca aszfaltozása befejeződik.
– A tavalyi év elején Vajdaság Autonóm Tartomány Nagyberuházási Igazgatósága pályázatot írt ki Vajdaság helyi önkormányzatai részére a közlekedési infrastruktúra fejlesztése érdekében. Szabadka Városa sikeresen pályázott, aminek köszönhetően 150 millió dinár értékben 11 utcát tudunk leaszfaltozni. A Vajdasági Magyar Szövetség vállalásának és stratégiájának mentén, miszerint minden helyi közösséget arányosan szeretnénk fejleszteni, a szóban forgó utcák hét helyi közösség területén helyezkednek el, a Vasutas település, Kertváros, Kisradanovác, Kisbajmok, Újfalu, Pescsara és a Zorka helyi közösségben. A Balzac utca 1130 méter hosszúságban kapott új utat, ami négy méter széles. Reményeink szerint, amennyiben az időjárási viszonyok ezt lehetővé teszik, március végéig mind a 11 utca aszfaltozása befejeződik – fogalmazott Gyivánovity, hozzátéve, hogy a helyi önkormányzat új tervdokumentációk készítésével folyamatosan dolgozik a közlekedési infrastruktúra javításán.
Kudlik Zoltán, a VMSZ zorkai helyi szervezetének elnöke szavai szerint egyre többen használják az új utat.
Az utat máris sokan használják / Benedek Miklós felvétele
– Nagy örömünkre szolgál, hogy megvalósult ez a beruházás. A Balzac utca egy részét már 2016-ban leaszfaltozták, és most a végére értünk ennek a munkának. Egyre többen költöznekl a Zorka helyi közösségbe, a kelebiai erdők környékén egyre több ingatlan népesül be. Éppen ezért úgy érezzük, hogy ez egy hasznos beruházás, amivel megkönnyíthetjük az itt élők közlekedését. Ez az elmúlt időszakban, amióta a munkálatok befejeződtek, be is bizonyosodott, mert egyre többen választják ezt az utcát. Az utcán, illetve a környéken nemcsak aszfaltozás történt, hanem a vízhálózat is bővült – hallottuk Kudlik Zoltántól.
A média képviselőinek Hugyec József, az utca lakosa is elmondta meglátásait.
– A házunk 1941-ben épült, és én 1942-ben születtem. Szerintem én vagyok az utca legidősebb lakosa. Sokáig azt hittem, nem érem meg azt, hogy az utcát megcsinálják, de szerencsére nem így történt, és ennek nagyon örül mindenki – hallottuk a lakostól.
Nyitókép: Gyivánovity Dániel és Góli Csilla / Benedek Miklós felvétele



