A tél elmúltával Szabadka-szerte jól láthatóvá vált az utak állapotának romlása, az útburkolatot sűrűn tarkítják a különböző méretű kátyúk, amelyek nemcsak a közlekedés kényelmét rontják, hanem jelentős anyagi kockázatot is jelentenek a járműtulajdonosok számára. A szakemberek szerint az idei szezonban különösen sok úthiba alakult ki, amit elsősorban a téli időjárás okozott. A gyakori fagyás-olvadás váltakozása miatt a nedvesség a burkolat apró repedéseibe jut, majd megfagyva tágul, később olvadáskor tovább bontja a szerkezetet. A folyamatot a nagy tengelyterhelésű járművek forgalma is gyorsítja, így a gyengült aszfalt rövid idő alatt felpattogzik.
A közlekedők a mindennapokban főként a károk következményeivel szembesülnek. A szabadkai gumiszervizek tapasztalatai szerint a téli hónapok végén megszaporodnak a kátyú okozta meghibásodások. A defekt mellett gyakori a felni deformációja, repedése és törése, valamint a futómű sérülése is. A mélyebb gödrök ráadásul sokszor vízzel telnek meg, ezért a járművezetők nem tudják időben felmérni a veszélyt – emelték ki a szakemberek. Hozzátették, ma már sok autó alacsony oldalfalú gumikkal van felszerelve, amelyek érzékenyebbek az úthibák ütésére. A szakemberek szerint ha a sérülés a futófelületet éri, az abroncs gyakran javítható, az oldalfal roncsolódása viszont többnyire cserét tesz szükségessé. A kátyúk nemcsak a gumit, hanem a felnit is károsítják, az acélfelnik inkább deformálódnak, az alumíniumoknál viszont repedés vagy törés is kialakulhat. Különösen a peremrészen jelentkező apró törések veszélyesek, mert felsérthetik a gumit, és később akár hirtelen defektet is okozhatnak. Nagyobb ütésnél az alumínium felni akár azonnal el is törhet.
A jogi szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy kátyú okozta kár esetén kulcsfontosságú a helyszíni dokumentálás. Tanácsuk szerint az autósnak azonnal értesítenie kell a rendőrséget, amely jegyzőkönyvet készít, és rögzíti az úthiba pontos adatait. Fényképeket készítenek a károkról és a kátyúról is. Ezt követően a járművet hivatalos javítóműhelybe kell vinni, és számlát kell kérni a javításról. Amikor ezek a dokumentumok rendelkezésre állnak, akkor Szabadka Város Önkormányzatához kártérítési igény nyújtható be.
A szabadkai Útügyi, Várostervezési és Lakásgazdálkodási Közvállalat közlése szerint a hóolvadás után azonnal megkezdték a burkolathibák javítását. Elsőbbséget élveznek a főbb közlekedési útvonalak és a tömegközlekedési útvonalak, de a beavatkozások a város minden részét érintik – ismertették. Rámutattak, hogy télen csak ideiglenes, hidegaszfaltos javításokra van lehetőség, amelyek elsősorban a balesetveszély csökkentését szolgálják. A közvállalat adatai szerint már elkészült több kisebb útszakasz teljes szélességű újraaszfaltozása, és további csomópontok rekonstrukciója is tervben van. A munkák ütemezését részben más közműberuházásokhoz igazítják, például ahol csatornázási munkálatok zajlanak, ott az útfelújítás csak azok befejezése után kezdődhet – tették hozzá.
Tóth Róbert, a városi tanács kommunális és fejlesztési ügyekért felelős tagja a 2026-os útfenntartási programról szólva részletesen ismertette a tervezett munkálatokat. Elmondta, hogy az idei évben több utcában is átfogó felújítás várható, valamint járdák és közterületek korszerűsítését is előkészítették.
– A város költségvetésében külön forrást biztosítottunk az úthálózat állapotának javítására, mert a lakosság mindennapjait közvetlenül érinti a közlekedési infrastruktúra minősége. Az idei programban szerepel többek között a Tavankúti utca, valamint a Körösi út Jovan Mikić utcától a Sava Kovačević utcáig terjedő szakaszának felújítása. Emellett a Josip Eugen Tomić utcát és a Jovan Mikić utcát újítják fel a Milutin Uskoković utcától a 196. számú házig. Az utak kátyúinak javítása prioritási sorrendben történik, először a főutakat, majd a városi tömegközlekedés által terhelt és a közintézményekhez vezető utcákat, végül a kisebb forgalmú szakaszokat érintik. A kátyúk foltozása folyamatos, a kommunális szolgálatok jelzései, az ellenőrzések és a lakossági bejelentések alapján. Az ügyeletes csapatok naponta a terepen dolgoznak, és a beavatkozások minden helyszínen megtörténnek, a forgalmasabb utcák azonban elsőbbséget élveznek. Folyamatban van a nagyobb károkat szenvedett utak felújítása is. Eddig a palicsi Kanizsai út mintegy 200 méteres szakasza készült el teljes szélességében, új aszfaltréteggel. Elkészült a palicsi Korfui utca, valamint a Sándor helyi közösségben a Mayer Ottmár utca egy szakasza is. A jövőben a Jovan Mikić és a Szegedi út kereszteződésének, valamint a Vjekoslav Karas és a Balkán utca, majd a Majsai út és a Határőr utca kereszteződésének felújítása szerepel a tervek között Makkhetesen, továbbá alkalmi javítások a Csantavéri úton. Ezekre a célokra 24 millió dinárt különítettek el a városi költségvetésből – emelte ki Tóth Róbert.
Fotó: Herczeg Zsolt
Azok az autósok, akik rendszeresen használják, folyamatosan panaszkodnak a Szabadka és Csantavér között húzódó út miatt. Az út teljes javítása hosszú évek óta várat magára, míg az út toldozása-foldozása, a kátyúk feltöltése folyamatos, ám ez a tapasztalatok szerint csak rövidtávú megoldást jelent. Az idei tél, a hóval, az utak sózásával, a hideggel, majd az olvadással, ezen a szakaszon is megtette hatását. Az utat számtalan kisebb-nagyobb kátyú tarkítja, ami miatt az autósok részéről fokozott odafigyelésre van szükség, annál is inkább, mivel a kátyúk sokszor nagyon mélyek, peremeik pedig élesek. Az út jelenlegi állapota azért is háborít fel sokakat, mivel az nem egy senki által sem használt, félreeső területen húzódik, hanem egy forgalmas útszakaszról van szó, ahol az autók mellett buszok és tehergépjárművek is nagy számban fordulnak meg nap mint nap.
Nyitókép: Fotó: Molnár Edvárd


