Száztíz éve, 1916. február 10-én a Bácskai Hírlap az esti kiadásában az e heti tárcánk címében olvasható szenzációs hírt közölte. Az írást elolvasva azonban kiderül, hogy az I. világháború harmadik évében nem a trón várományosa látogatott Szabadkára, hanem a lap városunk zenei életének egyik fontos eseményére hívta fel ily módon az olvasók figyelmét.
„Pénteken este lesz Szabadkán a Trónörökös. Ezuttal nem hivatalos látogatásra jön, nem lesz tehát diadalkapu, üdvözlés és sorfal, de azért lesz ünnepség, szép fogadtatás és ami még ilyenkor szokás.
György Mór zeneszerzőnek köszönhetjük ez ünnepi napot, ő hozta ide a Trónörököst, – magyarán mondva: ő írta ezt a című operettet, melyet pénteken este mutatnak be a szabadkai színházban.
Az Udvari kaland óta nem írt a szerző hosszabb lélegzetű munkát és így kétszeresen érdekes lesz a bemutató” – olvasható a napilapban.
A Trónörökös bemutatója pedig igenis nagy eseménynek számított, ugyanis György Mór korának neves szabadkai zeneszerzője volt. Az 1929–31-ben kiadott Schöpflin Aladár szerkesztette négykötetes Magyar Színművészeti Lexikon szerint 1851. december 5-én született Szabadkán. Apja gondos nevelésben részesítette. Hamar felfedezte fia zenei hajlamát, amely területen György Mór érvényesülni is tudott, annak ellenére, hogy vak volt. Első operettjét Trójai háború címmel tizenhét éves korában írta. 1909. január 5-én szülővárosában 40. zeneszerzői jubileumát ünnepelhette. Pályája során mintegy kétszáz kisebb zeneművet és hat operettet írt, köztük az 1916-ban bemutatott Trónörököst.
Nem csoda hát, hogy a Bácskai Hírlap kitüntetett figyelemmel kísérte a szabadkai zeneszerző új operettjének bemutatóját. Nem mellesleg a napilap február 8-ai reggeli kiadásában egy interjút is közölt György Mórral. Ebben a zeneszerző többek között ezeket mondta:
„Az »Udvari kaland« darabom 1903-ban aratott budapesti nagy sikere után kerestem szöveget és több szakértő ajánlatára Fenyéry Mór a „Bernburgi hős szövegét mely, a »Népszinházban« pályadijat nyert – megvettem, azt a mai igényeknek megfelelően átdolgoztam és megzenésitettem. A szöveg cselekményét nem árulom el csak annyit jelzek, hogy a híres »Gerolsteini nagyhercegnő«nek ellentétje. A darab már a Népszínházban el volt fogadva, de szinre nem kerülhetett, mert az akkori igazgató Vidor Dezső öngyilkos lett – más színházban azonban pedig, ismerve a fővárosi színházaik belső viszonyait nem próbálkoztam. [...] a zene közvetlen simul a szöveghez, bővelkedik mulatságos kuplékkal. Ma kaphattam volna fővárosi színházat is darabomnak, mert az operácskák ma igen gyéren teremnek, de én azt akarom, hogy a darabom itt Szabadkán, szülővárosomban kerüljön bemutatóra, mert úgysem írok életemben több daljátékot.”
A Trónörököst február 11-én este mutatták be. Az aznap reggeli Bácskai Hírlap azt írta, hogy „óriási az érdeklődés” az operett bemutatója iránt, amelyre a színtársulat „hetek óta nagy ambícióval” készült. Másnap a február 12-ei reggeli kiadásban azonban már kritikát is megfogalmazott az operettel szemben.
„Ami több volt a várakozásunkban az a darab librettóját illeti. Ez nagyon sovány, keveset mondó, vontatott. A szinház nagy szeretettel készítette elő a daljátékot. Amit ki lehetett hozni belőle, érvényre juttatta a kiállításban éppen úgy, mint a játékban” – írták, de hozzátették, hogy „a közönség minden felvonás után zajosan tapsolt s többször hivta a színpadra szerzőt”.
A február 12-ei esti kiadásban pedig György Mórról jelent meg egy rövidebb írás, amelyet teljes egészében idézünk:
„György Mórról és képességeiről különböző fölfogásuk lehet az embereknek, a váll veregető dicsérettől le egészen a szánakozó mosolyig. Szabadka itéletének – sajnos nincs is más skálája, a helyes logikával és tudással párosult tárgyilagosságnak nem ez a város a hazája. György Mór is lehetett és lehet állandó céltáblája a kritika-nélküli elfogultságnak és a kinek jobb időtöltése nincs, faraghat élceket róla és körülötte. Lehet rokonszenves és antipatikus, jó vagy rossz zeneszerző. Ez meg már a kritikusok megítélésére tartozik. E helyen csak annyit kívánnánk róla megállapítani, hogy idősebb kora, szervezeti fogyatékossága ellenére lelkesedik, megihletödik, a nyilvánosság elé lép, szerepel, kiteszi magát kellemes vagy kellemetlen körülményeknek, szóval: munkálkodik, él, mer. Ez pedig mindig rokonszenves emberi vonás. A hiúság, a valamire való törekvés, az ambíció sohasem kicsinylendö gyengeségek, mert ezek az emberi haladás motorikus erői. Az intelligensebb társadalomnak éppen az az értékmérője, hogy az ilyen erőket fölismeri és méltányolja. Ha György Mór rossz z[e]nét ir, azon lehet nevetni, de nem szabad érte György Mórt kinevetni.”
A Trónörökös volt György Mór sorrendben hatodik, utolsó operettje. A zeneszerző 1929. január elsején hunyt el Szabadkán.
Nyitókép: A Trónörököst 1916. február 11-én mutatták be / Fotó: adattar.vmmi.org
