2026. január 15., csütörtök

Összefogással a közös célokért

Mi mindent hozott Hajdújárásnak a 2025-ös év?

Noszán szeptember elsején kezdte meg működését a napközi, amivel a település óvodája és iskolája újra megtelt élettel. Hajdújáráson szintén tavaly született meg a döntés, hogy tájház létesül, aminek köszönhetően újabb tartalommal bővül a Ludasi-tó partján lévő Látogatóközpont. Minderről, valamint a hajdújárási helyi közösség 2025-ös évéről és idei terveiről Sövény Rudolffal, a helyi közösség tanácsának elnökével beszélgettünk.

Sövény Rudolf / Fotó: Benedek Miklós

Sövény Rudolf / Fotó: Benedek Miklós

– Talán furcsának tűnik, de számomra a 2025-ös év legnagyobb eredménye az év végi noszai karácsonyi műsör volt. A rendezvényen közel ötven gyerek vett részt, és a szülőkkel, látogatókkal megtöltöttük a Nosza Művelődési Ház nagytermét. Azért mondom azt, hogy ez a legnagyobb eredmény, mert addig, hogy ide eljussunk, többéves munka kellett, nemcsak a politikum, hanem a környékbeli emberek részéről is. 2023 őszén átadtuk a Nosza Művelődési Házat, és ezen belül megkezdte működését a Vackor Iskoláskor Előtti Intézmény kihelyezett tagozata, ahol az 1 és 3 év közötti gyerekekkel foglalkoznak, és maximális létszámmal működik. A Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény keretén belül a hajdújárási óvodában az egész napos napközi szintén maximális létszámmal működik. Éppen ezért több hajdújárási szülő nem tudja itt elhelyezni gyermekét, és erre a problémára kerestük a megoldást. A noszai iskola épületén belüli óvoda és iskola csak néhány gyerekkel működött, és csak 8 és 12 óra között, egy időben attól féltünk, hogy be kell zárni az intézményt, mert annyira kevés gyerek van. Viszont az az ötletünk támadt, amit a helybeliek és a szabadkai VMSZ-es városvezetés támogatásával sikerült elérnünk, hogy a noszai óvoda is egész napos napköziként működjön, ami azt jelenti, hogy 6 órától 16.30-ig ott lehetnek a gyerekek. A napközi szeptemberben nyílt meg, és jelenleg 11 gyermekkel foglalkoznak. A helyi fiatalokkal és szülőkkel kívül-belül átfestettük az épületet, valamint jótékonysági akciókat szerveztünk, amiknek köszönhetően a nyílászárókat le tudtuk cserélni. Ez azt bizonyítja számomra, hogy ha nagy dolgot álmodunk és összefogunk, meg tudjuk valósítani. A napközi megnyitásával nemcsak a gyerekek és szülők járnak jól, hanem két új munkahely is nyílt, egy óvónénit és egy kisegítő személyt tudtunk felvenni – fogalmazott Sövény Rudolf.

A súlyemelők új edzőteremhez juthatnak a helyi közösség épületének felújításával

A súlyemelők új edzőteremhez juthatnak a helyi közösség épületének felújításával

Hajdújárás és Királyhalom között 2024-ben épült ki a kerékpárút, de akkor nem készült el a híd az előbbi település kijáratánál. Az Opti-Bike 3 IPA-pályázatnak köszönhetően viszont tavaly elkészült a híd, aminek átadása egyelőre várat magára, de amint elkészült a korlátja is, használatba vehetik a polgárok. Az említett projekt részeként az ősz folyamán egy biciklis napot is tartottak Hajdújáráson.
– Sajnos nem minden próbálkozásunk járt sikerrel. Igyekeztünk megtalálni a lehetőségét annak, hogy rendezzük a Vasútutcát. Ez az utca szenvedte meg leginkább a Szabadka–Szeged vasútvonal építését, szinte járhatatlanná vált. Továbbra is várat magára a művelődési ház, illetve a helyi közösség épülete egy részének tetőcseréje, ami már hosszú évek óta bürokratikus akadályok miatt nem tud megvalósulni. E beruházásnak köszönhetően új edzőtermet kaphatnak a hajdújárási súlyemelők. A Vinogradar Labdarúgó Klubban 150 környékbeli gyerekkel foglalkoznak, és folyamatosan dolgozunk azon, hogy minél jobb feltételeket biztosítsunk a klub munkájához. A műfüves pálya és az épülő teniszpálya között hamarosan elhelyezik a konténeröltözőket. A Vinogradar húsz évre elkapta a focipályaközeli telket, ahol edzőpályát alakítunk ki, ennek a munkálatai is folyamatban vannak, csakúgy, mint a teniszpálya kialakítása is. Utóbbi szintén egy összefogás eredménye, megvásároltuk a telket, kitakarítottuk, elegyengettük a területet, és az építkezést is helyi emberek csinálták, saját forrásokból – tudtuk meg a helyi közösség vezetőjétől.
Hajdújáráson több rendezvényt is tartanak az év folyamán, amiket tavaly sikeresen bonyolítottak le. Sövény Rudolf elmondása szerint büszkék az eseményeikre, többek között a Rózsa Sándor Fesztiválra és a Szüreti napokra. Ezen programokat a Lifka Sándor Művelődési Egyesülettel és a Rózsa Sándor Civil Szervezettel együttműködve valósítják meg. Előbbiben három csoportban közel hatvan gyerekkel foglalkoznak.
A helybeliek fontosnak tartják a turizmus fejlesztését, és a különböző rendezvények mellett különböző tartalmakkal is igyekeznek a faluba vonzani a vendégeket. Tavaly született egy döntés egy tájház berendezéséről. A Ludasi-tó mellett lévő látogatóközpontban az egykori csőszházat alakítják át, és a Sebők Valéria népművész által gyűjtött és felajánlott tárgyak, használati eszközök kapnak benne helyet.
– A tájház berendezését szeretnénk befejezni tavaszra, hiszen Hajdújárás ad otthont a Durindónak és a Gyöngyösbokrétának. Még sohasem voltunk az esemény házigazdái, de már készülünk, és vannak ötleteink. Emellett továbbra is dolgozunk a Vasút utca aszfaltozása, valamint a helyi közösség épülete tetőszerkezetének felújítása érdekében. A Vinogradar Labdarúgó Klub és a Rózsa Sándor Civil Szervezet is pályázott az európai uniós alapoknál, bízom benne, hogy sikerrel járnak, és újfent jelentős fejlesztések valósulhatnak meg a falunkban – fogalmazott Sövény Rudolf.
A hajdújárási helyi közösség vezetője végezetül elmondta, hogy a helyi közösségnek van egy házi készítésű hókotrója, amivel a havazás kezdete óta folyamatosan takarítani tudták az utakat.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A település ad otthont az idei Durindónak és Gyöngyösbokrétának / Fotó: Bartus Bella