Bennünk emberekben, mintha kódolva lenne az, hogy sohase vagyunk elégedettek. A tavalyi tél enyhe volt, és akkor amiatt panaszkodtunk. Ezúttal nem maradt el a havazás, és most az se jó. A hó iránti vágy általában karácsony előtt fogalmazódik meg. Idén is sokan fehér karácsonyra vágytak, de ez nem olyan dolog, ami gombnyomásra működik. Habár egy kicsit késett a havazás, végül mégis megtörtént. Azt azonban mintha elfeledtük volna, hogy a hó korántsem csak a szép hófedte fákat és háztetőket jelenti.
Havasak lesznek az utak, a parkolók és a járdák is. Márpedig a mai ember felgyorsult életébe nem fér bele az, hogy akadályozva legyen, még hó által sem. Amit leginkább tapasztalhatunk, hogy megvan az igyekezet a forgalmasabb autóutak tisztítása iránt, de nagyjából ennyi történik. A gyalogosokkal senki sem foglalkozik igazán. A jeges járdán haladni igazi kihívás. Totyogunk, mintha tojásokon lépkednénk. Régebben az idős asszonyok nejlonharisnyát húztak a cipőjükre, hogy ne csússzon a talpa, és úgy mentek ki a jeges utakra. Ma már ez furának tűnne. Ugyanakkor nagyon kellemetlen az, amikor a cipő talpára tapad a hó, és egy üzletbe lépve, szinte beesünk az ajtón. Ezt a gondot az üzletek általában elintézik annyival, hogy kiírják az ajtóra: vigyázat, csúszik!
Sajnos ez a kisebb probléma. A fő gond az, hogy az autóutak tisztítása után a feltúrt hó ott marad a gyalogátkelőhelyeken és az autóbuszmegállókon. Ahhoz, hogy lelépjünk a zebrára, előbb egy hókupacon kell átgázolni, és ugyanígy az út másik felén is. A sofőrök pedig ilyenkor elveszítik a türelmüket, ezt már nem tudják kivárni és dühösen nyomják a gázt. Hasonló a helyzet az autóbuszmegállókkal. Először jön a hórakás, azután fellépni a buszra, és lehetőleg nem elcsúszni. Amikor pedig szállunk le a buszról, jöhet az újabb akrobatamutatvány a hórakáson.
Az igazi szabadkaiak jól tudják, hogy a sárga kövek csúsznak, pláne télen. A szabadkai anyukák erre megtanítják a gyerekeiket, ez a felnövés része. Meglepheti viszont azokat, akik nem itteniek. A minap egy – vélhetően – orosz pár sétálgatott a központban, az egyikük pedig látványosan megcsúszott, a levegőbe kapálózott. Azt sem tudta, mi lelte. Mi tudjuk, olyan ez, mint a beavatási szertartás. Aki itt akar letelepedni, annak legalább egyszer el kell csúsznia a történelmi köveken.
A hóhelyzet valójában akkor oldódik meg, amikor a hó elkezd olvadni. Itt tartunk most, amikor is vigyáznunk kell a tetők széléről levágódó jégcsapokkal. Lassan a tél közepéhez érünk. Az első hóhullámon túl vagyunk. Folytatás következik. Vagy mégsem?
Nyitókép: Fotó: Molnár Edvárd
