Az elmúlt napokban megnövekedett forgalommal találkozhattunk Szabadka útjain. Ugyanez az év végi nyüzsgés figyelhető meg a város több pontján, többek között a Tejpiacon is. Tegnap délelőtt a piaci árusok egy része minden bizonnyal a megszokottnál nagyobb forgalmat bonyolított le, a vásárlók sorokban álltak a halárusoknál, valamint a különféle baromfit, köztük a karácsonyi menü részét képező pulykát is árusító standok előtt. Természetesen az árusok felkészülten várták a vásárlókat, és a kínálatukat az igényekhez igazították.
Ahány család, annyiféle karácsonyi menü. A legtöbb helyen ezekben a napokban többek között hal is kerül az asztalra valamilyen formában. A Tejpiacon tegnap az élő pontyot kilogrammonként 650 dináros áron vásárolhattuk meg, míg az egész pisztráng kilogrammját 850 dinárért, a filét pedig 1200 dinárért kínálták. A szárnyasok közül karácsonykor elsősorban a pulykára mutatkozik igény. A konyhakész egész pulyka ára kilogrammonként 1000 dinár, és egy kilogramm alsó combért is ennyit kell fizetni, ám az állat húsosabb részeiért 1400 dinárt is fizetni kell kilogrammonként. Tegnap azt láthattuk, hogy fiatalok és idősek részéről is egyaránt érdeklődés mutatkozott a pulykahús iránt, ám főleg kisebb mennyiséget vásároltak. Az egész kacsa kilogrammjáért 800, míg a libáért 900 dinárt kell fizetni.
Dióval vagy mákkal ízesített kalácsok, sütemények nélkül nincs karácsony. Az ezekhez szükséges dió kilogrammját 1200–1400 dinárért árulják, míg a mákot, amit természetesen a guba készítésénél is használunk, leginkább negyed- és félkilogrammos kiszerelésben árusítják, előbbit 180, utóbbit 360 dináros áron. Ha nem szeretnénk a sütéssel bajlódni, de azért szeretnénk süteményeket is fogyaszthatni, azokat is megvásárolhatjuk. A különféle sütemények egységesen 1400 dinárba kerülnek kilogrammonként. A piacon több pultnál is árulnak aprósüteményeket, és a kínálat gazdagnak mondható, hisz egy-egy árusnál akár tízféle süteményt is láthatunk. Fentebb már utaltunk a gubára – a pékségekben a gubát darabonként 50 dinárért vehetjük meg. A hagyományos karácsonyi menüsorban ott találjuk a mézes almát, mézes diót is. Az alma kilogrammja 80–180 dinár, míg a méz ára igen széles skálán mozog annak fajtája és a kiszerelése függvényében, például egy kilogramm virágméz 700–800 dinár, ám az akácméz esetében ugyanezért a mennyiségért akár 1400 dinárt is ki kell fizetnünk. Ha már méz… A mézeskalácshoz szükséges fűszerkeveréket a magyarországi termékeket árusító pultoknál keressük, és egy egy kilogramm liszt ízesítéséhez elegendő csomagért 70 dinárt kell fizetnünk.
Természetesen az élelmiszerek mellett a különféle alkalmi dekorációs elemek sem maradhatnak ki a piac kínálatából. Karácsonyi ikebanákat 300–400 dinárért vehetünk, egy csokor fenyőágért 150–200 dinárt kell fizetni, míg egy kisebb mikulásvirágot 250 dinárért vehetünk meg.
Nyitókép: Fotó: Molnár Edvárd


