2025. december 23., kedd

Ludasi advent

Kolbászsütéssel, karácsonyi műsorral ünnepelt a falu

Remek hangulat volt Ludason, ahol a falu az advent utolsó vasárnapját, a közelgő karácsonyt ünnepelte. Ebből az alkalomból gyerekek és felnőttek alkalmi műsorral készültek, de nem maradt el a jó falatozás és a kirakodóvásár sem. Ahogyan azt Aladics Tibortól, a ludasi helyi közösség tanácsának elnökétől megtudhattuk, az idén egy érdekességgel is hozzájárultak az ünnepléshez.
– Az Advent a faluban című műsorunk már hagyományosnak mondható, de ezúttal egy különlegességgel is készültünk. Az év folyamán falubajnokságon vettünk részt, amit a Homokháti Kistérségi Társulás szervezett meg, ezen Ludas győzött, a nyeremény pedig egy malac volt. Mi ezt a malacot felneveltük, nemrég levágtuk, kolbásznak betöltöttük és ezzel most megvendégeljük a falu lakóit. Emellett a hagyományos kultúrműsorunkkal és a kirakodóvásárral is várjuk a közönséget. A műsort a Ludas Matyi Művelődési Egyesület és a Ludas Közösségfejlesztő Egyesület készítette, a helyi közösség pedig mindebben összefogó szerepet játszik. Ez a rendezvényünk egyben évzáró is, így összehívtuk az egész falut, hogy együtt ünnepeljünk – hallottuk Aladics Tibortól.
Sörös Mártától, a Ludas Közösségfejlesztő Egyesület elnökétől, a palicsi Miroslav Antić Általános Iskola igazgatójától a műsor kapcsán megtudhattuk, hogy a ludasi iskola kihelyezett tagozatának tanulói betlehemi játékot készítettek. A minap felléptek az iskolában, és izgalommal töltötte el őket, hogy a karácsonyt ünnepelve játékukat az egész falu láthatja. Mindeközben a Ludas Matyi Művelődési Egyesület tagjai is szorgalmasan gyakoroltak, míg a Ludas Közösségfejlesztő Egyesület népi énekekkel és citera muzsikával lepte meg a közönséget.
– A műsor lehetőséget ad a gyerekeknek a megmutatkozásra, hogy a szüleik, a barátaik és mindenki más láthassa azt, hogy mivel készültek – emelte ki Sörös Márta.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Zenével, énekkel köszöntötték a ludasiak a közönséget / Fotó: Lukács Melinda