2025. december 22., hétfő

Lakhatás, lehetőség, jövő

Fiatalokat érintő támogatásokat mutattak be

Lakhatási támogatások, kedvezményes hitelkonstrukciók és vállalkozásindítási lehetőségek álltak annak a nyilvános panelbeszélgetésnek a középpontjában, amelyet hétfőn este tartottak Szabadkán, a Vasutas helyi közösség termében. A Lakhatás, lehetőség, jövő című fórumon döntéshozók és szakértők mutatták be azokat a programokat, amelyek a fiatalok itthon maradását, letelepedését és gazdasági boldogulását kívánják segíteni.

Az est moderátora Légrádi Árpád volt, a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fórumának szabadkai elnöke. A beszélgetés első megszólalója Gyivánovity Dániel, Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke volt, aki átfogó képet adott a városi és tágabb politikai környezetről, valamint arról a gondolkodásmódról, amely a bemutatott programok hátterében áll. Kiemelte, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség egyik legfontosabb politikai vállalása az itthon maradás feltételeinek megteremtése, és ennek egyik legfontosabb eszköze az elmúlt években a Prosperitati Alapítvány működése lett.

Molnár Edvárd felvétele

Molnár Edvárd felvétele

– A mi dolgunk az, hogy meghallgassuk az igényeiket, megmutassuk a lehetőségeket, és elmondjuk, miért érdemes itthon maradni. A Prosperitati Alapítvány programjaival az elmúlt tíz évben legalább hatvanezer ember itthon maradásához járultunk hozzá, és ez nem statisztika, hanem sorsok összessége. Akkor tudunk előre lépni, ha van erős érdekképviseletünk Belgrádban, tartományi és helyi szinten is, és ha megvan a politikai stabilitás ahhoz, hogy ezeket a programokat működtetni tudjuk. Mi azért dolgozunk, hogy a vajdasági magyar közösségnek ne csak múltja, hanem jövője is legyen – hangsúlyozta Gyivánovity Dániel.

A városi politikai helyzetre is kitérve ismertette, hogy Szabadka 2026-os költségvetését a nehéz országos környezet ellenére is elfogadta a képviselő-testület, ami szerinte azt jelzi, hogy a város működőképessége megmaradt. Mint mondta el, a stabil önkormányzati háttér elengedhetetlen ahhoz, hogy a fiatalokat érintő programok hosszú távon is kiszámíthatók legyenek.
 

Molnár Edvárd felvétele

Molnár Edvárd felvétele

A lakásvásárlási hitelprogram részleteit Újhelyi Ákos, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője ismertette. Elmondta, hogy a Vajdasági Magyar Szövetségben elsősorban azért dolgoznak, hogy a fiatalok számára olyan életkörülményeket teremtsenek, amelyek lehetővé teszik a vajdasági boldogulást és az itthon maradást. Kiemelte, hogy a most bemutatott konstrukció a fiatalok első lakásingatlan-vásárlását támogatja.
– Ez a program azért született meg, mert az elmúlt években a lakásárak jelentősen megemelkedtek, miközben a kereskedelmi bankok 10–20 százalékos önerőt kértek a fiataloktól. Az új hitelkonstrukció mindössze egy százalékos önerőt ír elő, és legfeljebb 100 ezer euró összegű hitel felvételét teszi lehetővé. Olyan fiatalok is pályázhatnak, akiknek nincs munkaviszonyuk, ebben az esetben kezes bevonására van szükség. A Vajdasági Magyar Szövetség javaslatára már nemcsak szülő, hanem harmadik személy is vállalhat kezességet, amit a Pénzügyminisztérium elfogadott. A program eddig 400 millió eurós kerettel indult, amely mintegy ötezer fiatal lakhatását oldotta meg, a 2026-os költségvetésben pedig további 200 millió euróval bővült, így újabb 2–3 ezer fiatal számára nyílik lehetőség a csatlakozásra – ismertette Újhelyi Ákos.
 

Molnár Edvárd felvétele

Molnár Edvárd felvétele

Mint mondta, a hitelhez kapcsolódóan nem kell megfizetni azokat a pluszköltségeket, amelyek a piaci kölcsönöknél a közjegyzői és kataszteri eljárások során jelentkeznek. Kiemelte, hogy a pályázat 20 és 35 év közötti fiatalok számára elérhető, függetlenül attól, hogy munkaviszonyban állnak, önálló tevékenységből élnek, mezőgazdasági termelők vagy munkanélküliek.

– Az első hat évben a kamat fix, 3,5 százalékos, amelyből 2 százalékot a központi költségvetés átvállal, így a fiatalok mindössze 1,5 százalékos éves kamattal jutnak hitelhez. A hatodik évtől változó kamatozás lép életbe, amely a piaci feltételekhez képest továbbra is kedvező. Egy piaci hitelnél ez a kamat akár 5–6 százalék is lehet, vagyis a különbség jelentős. Ez a program valódi esélyt ad az önállósodásra – hangsúlyozta.

Újhelyi Ákos arra is kitért, hogy a hitelprogram összevonható a Prosperitati Alapítvány pályázataival, így a fiatalok akár nagyobb önerőt is biztosíthatnak. Elmondta, hogy kezdeményezték annak jogszabályi módosítását is, hogy ne jelentsen kizáró okot az, ha valaki kisebb tulajdonrésszel rendelkezik egy örökölt ingatlanban. Mint fogalmazott, sok fiatal papíron tulajdonos, a valóságban azonban továbbra sincs megoldva a lakhatása.
 

Molnár Edvárd felvétele

Molnár Edvárd felvétele

A Prosperitati Alapítvány aktuális pályázatait Bata Kornél, az alapítvány jogásza ismertette. Elmondta, hogy jelenleg két olyan konstrukció érhető el, amely kifejezetten a fiatalokat célozza, a falusi házvásárlási támogatás és a kezdő vállalkozói program.

– A falusi házvásárlási pályázat célja az otthonteremtés segítése, amely a gyakorlatban 1,8 millió dinár vissza nem térítendő támogatást jelent. A kezdő vállalkozások esetében 1,5 millió dinár igényelhető, és a két pályázat összevonható, nem zárják ki egymást. Ez azt jelenti, hogy a lakhatás és a megélhetés egyszerre válhat biztos alapokká. A támogatás nem kölcsön, nem kell visszafizetni, amennyiben a pályázók teljesítik a feltételeket – hangsúlyozta Bata Kornél.

Ismertette, hogy a falusi házvásárlási pályázatra háztartásban együtt élők, házasságban élő párok, valamint egyedülálló szülők is jelentkezhetnek. Feltétel, hogy a pályázók 1975 után születtek legyenek, rendelkezzenek magyar és szerb állampolgársággal, vajdasági lakcímmel, valamint ne rendelkezzenek teljes tulajdonú lakóingatlannal.

– Fontos, hogy az ingatlan biztosítva legyen, az alapítvány számára váltót és elsőrangú jelzálogot kell bejegyezni. A támogatási szerződés megkötésétől számítva kilenc hónapon belül birtokba kell venni az ingatlant, és legalább öt évig életvitelszerűen ott kell élni. A pályázat 2025. június 1. után vásárolt ingatlanokra is benyújtható, vagyis refinanszírozásról beszélünk. A vásárlást banki tranzakcióval kell igazolni – ismertette.
A kezdő vállalkozói program kapcsán Bata Kornél hangsúlyozta, hogy pályázni tudnak a munkanélküli fiatalok, valamint azok a vállalkozók is, akik 2025. január 1. után jegyezték be cégüket.

– A támogatás két részből áll, egy kötelező képzésből és az eszközvásárlási támogatásból. A képzés negyvenórás, négy hétvégén valósul meg, és alapvető jogi, pénzügyi, gazdálkodási és vezetési ismereteket ad. A pályázók mentorokat kapnak, akik segítenek az üzleti terv összeállításában. A képzést egy egyszerű vizsga zárja, majd az üzleti terv alapján lehet benyújtani az eszközvásárlási támogatásra vonatkozó pályázatot – hangsúlyozta.

A kezdő vállalkozások legfeljebb öt, jellemzően új eszköz beszerzésére igényelhetnek támogatást. Az eszközöket két évig nem lehet elidegeníteni, és a vállalkozást is legalább két évig fenn kell tartani. Bata Kornél hangsúlyozta, hogy a pályázatok beadása 2026. január 8-án kezdődik, és február 20-án 14 órakor zárul.
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele