2025. december 2., kedd

Új fasor Bajmoknál

Szombaton faültetési akciót tartottak Bajmok és Mišićevo között. Az eseményt a szabadkai Zelena Oaza civil szervezet szervezte, amely már hat éve rendszeresen tart ilyen akciókat annak érdekében, hogy a helyi önkormányzat területén lévő utak mellé fákat telepítsen. Mint ismeretes, korábban a települések között lévő utakat fák szegélyeztek, ám mára ezek igencsak foghíjassá váltak, több helyen csak egy-egy magányos fa megléte utal arra, hogy ott korábban fasor állt. Az egyesület a közösségi médiában igyekezett minél több segítőt találni hétvégi akciójához, megemlítve, hogy minden segítő kézre szükség van. A hideg, kellemetlen időjárás miatt egy kis csapat gyűlt össze, hogy tevékenységével hozzájáruljon az akció sikerességéhez. A Bajmok és Mišićevo között lévő út mellett már az év elején megkezdték a fasor létesítését, és a hétvégi akcióval ez a munka be is fejeződött. A kezdeményezést több vállalat is támogatta, ugyanakkor a támogatók között ott találjuk a két település helyi közösségét is.
Mint említettük, a szervezet már több éve szervez faültetési akciókat. Egy hiánypótló kezdeményezésről van szó, aminek szükségességéhez nem férhet kétség, viszont elsősorban a nyári hónapokban gondot okoz a facsemeték gondozása. A kánikula és a szárazság miatt a szervezet több alkalommal is a polgárok segítségét kérte a növények öntözésében. Erre egyelőre nem született tartós megoldás, a szervezet ebben is elsősorban a polgárok önkéntes munkájára, hozzájárulására számíthat.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Fotó: A Zelena Oaza Facebook-oldala