Sokunknak talán természetessé vált az évek alatt, hogy karácsonykor a család együtt ünnepel, a karácsonyfa alatt az ajándékhalomból alig tudjuk kivadászni a nekünk címzett ajándékot, dugig esszük magunkat és egyszerűen csak boldogok vagyunk, mert ilyenkor együtt vagyunk. Talán az évben ez az a hétvége, amikor a család minden tagja ott tud lenni, de mégis vannak gyermekek, akiknek mindez nem adatik meg. Náluk nincs nagy családi ebéd, mézeskalácsillat, piros masni és arany csillám. Sokszor ajándék sincs.
A Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium falain belül immár 14. éve igyekeznek a szorgos diákok és tanárok azért, hogy egy kis mosolyt csaljanak ezeknek a gyerekeknek az arcára, boldogságot, törődést vigyenek az életükbe. 2011-ben Nyúl Sára, a gimnázium egykori diákja indította útjára a kezdeményezést. Dognár Aleksandar, az iskola tanára, az akció koordinátora elmondta, hogy azóta már hagyománnyá vált az iskola életében az akció, amelyet minden évben a harmadik osztályos tanulók munkája tesz lehetővé.
– A harmadikosok a főszervezők. Köztük vannak a szóvivők, akik a rádiónak, tv-nek, vagy újságoknak adnak interjút. Fel kell készülniük, adatokat összegyűjteniük arról, hogy mióta van az akció, mennyi doboz szokott összegyűlni, hogy csináljuk, mi legyen a dobozban. Van egy másik csapat, akik a közösségi felületeket kezelik. Minden fontos információt megosztanak. Más diákok számolják a dobozokat, és vannak olyanok, akik részt vesznek az átdobozolásban, vagy átcsomagolásban. Mindenkinek van kisebb-nagyobb szerepe az akcióban, és mindegyik szerep nagyon fontos. Bármelyik részecskéje ennek a rendszernek, ha nem működne, leállna az egész – fogalmazott a koordinátor.
Dognár Aleksandar elmondta, hogy a csomag tartalmazhat tisztálkodási szereket, édességet, tanszereket és játékokat. Pénzt senkitől nem fogadnak el adományként, cégektől szoktak különböző üzletekbe vásárlási utalványokat kapni. A doboz tartalmazhat mondjuk csak édességet és tisztálkodási szereket, ki mivel tud hozzájárulni. A diákok a kiosztásig minden dobozt átnéznek és rendszereznek, hogy mindegyiknek hasonló legyen a tartalma. Ezért a szervezők kérik az adományozókat, hogy a cipősdoboz tetejét és alját külön csomagolják, ne kelljen a csomagolópapírt pazarolni és új csomagolásra költeni.
– Tudni kell, hogy amikor elvisszük egy iskolába az ajándékokat, akkor megmondjuk a gyerekeknek, hogy rögtön kinyithatják a dobozt. Mert persze fontos nekik mindjárt látni, mit kaptak. Egyébként a gyerekek, amikor kinyitják a dobozt, szinte mindjárt ellenőrzik a mellette lévő dobozát is, hogy vajon mi van benne. Ez nem rossz tulajdonság, ez természetes dolog. Történt olyan, hogy egyik gyereknek nagyon sok édessége volt a dobozában, a másiknak pedig nagyon drága tanszerek. Aki a tanszereket kapta, nagyon szomorú volt, jött panaszkodni, hogy az a másik mennyi édességet kapott. Ez természetes, hisz gyerekekről van szó, de rávezetett bennünket, hogy átnézzük a dobozokat és egységessé tegyük a tartalmukat – részletezte Dognár Aleksandar.
A gimnázium tanára szerint nagyon fontos, hogy a gyerekek megtanulják az adományozás kultúráját. Mindig van egy olyan pont az önkéntes munkájuk alatt, amikor elfáradnak, de kezdik megszokni, hogy ez az időszak erről szól és örömmel fektetik ebbe energiájukat. A cél, hogy ez beépüljön az emberek életébe és minden évben meg tudják ajándékozni a szegény sorsú gyerekeket. Ne csak egyszer-kétszer vegyenek részt az akcióban, hanem az életük részévé váljon. Amikor pedig december 20-a körül a diákok egy része buszra ül és ellátogat egy intézménybe, ahol szétosztják az ajándékokat, akkor megtapasztalják azt, hogy milyen valódi örömöt okozni egy kisgyereknek, és ez nyújt motivációt az év többi napján és az ajándékosztás előtti hónapokban.
Az évek alatt lassan kinőtte magát a megmozdulás, és már Vajdaság-szerte megtalálhatóak a gyűjtőpontok. Hamarosan megtekinthető lesz a gyűjtőpontként megjelölt intézmények listája a Cipősdoboz Akció 2025 Facebook- és Instagram-oldalán. A csomagokat december 6-ig lehet átadni.
Nyitókép: Archív felvétel



