Virágillat és színkavalkád fogadja a látogatókat Szabadka központjában, a Szentháromság-szobor előtti téren. Csütörtöktől a következő hét szerdájáig tart a Garden Flora tavaszi virágkiállítás és -vásár, amelyen idén ősszel tizenöt dísznövénytermesztő gazdaság kínálja portékáját. A kiállításon a krizantémok, a rózsák, citromfák, a dísztökök és a díszcserjék gazdag kínálata várja a virágkedvelőket. A rendezvényt a Szabadkai Paraszt Egyesület szervezi, amely immár több mint egy évtizede biztosít bemutatkozási lehetőséget a helyi kertészeteknek. Ősszel a legkeresettebb virágok a krizantémok, amelyek 150 és 500 dinár közötti áron kaphatók a vásáron. A téli virágok közül az árvácska 50 és 80 dinár között mozog, míg a kaktuszok ára fajtától és mérettől függően 100-tól akár 1000 dinárig terjed.

Molnár Edvárd felvétele
Kiss Árpád, a Szabadkai Paraszt Egyesület elnöke elmondta, hogy a Garden Flora virágvásár egyik legfontosabb célja a hazai termelők támogatása és a helyi kötődés erősítése. Mint kiemelte, immár tizenhárom éve szervezik meg a rendezvényt, évente két alkalommal is, tavasszal és ősszel.
– Ragaszkodunk a helyi termelőkhöz és a lokális termékekhez. A mi feladatunk az, hogy a helyben termesztett virágokat és növényeket védjük, valamint segítsük a családi gazdaságokat abban, hogy a piacon maradjanak. A vásár mindig nagy érdeklődésnek örvend – hangsúlyozta. Az emberek ilyenkor a temetőkerteket látogatják, díszítik az otthonukat, előkerülnek a cserepes krizantémok és a különböző őszi virágkompozíciók is. – Sokan azt hiszik, ilyenkor csak krizantémot lehet kapni, pedig akár háromezer féle virág is elérhető. Van, aki bejárati ajtóhoz keres díszt, más a kertbe ültetne, és mindegyikhez találnak megfelelő növényt a virágvásáron – ismertette Kiss Árpád.
A szervezők idén is külön figyelmet fordítottak arra, hogy kizárólag olyan kiállítók vehessenek részt, akik maguk termelik a növényeket, nem pedig viszonteladók vagy közvetítők. A Szabadkai Paraszt Egyesület elnöke elmondta, a tapasztalt kertészek jelenléte adja meg a vásár igazi értékét.
– Rendkívül képzett kertészeink vannak, tapasztalt tenyésztők, akik pontosan tudják, hogyan kell a növényeket a helyi időjáráshoz alkalmazni – emelte ki. Példaként elmesélte, hogy a tavaszi hidegfront idején több termelő öntözéssel védte meg növényeit a fagytól, ami jól mutatja a szakmai felkészültséget. – Volt, ahol mínusz hét fokig is lehűlt a levegő, és mégis sikerült megmenteni a bimbókat. A fagyott vízburok védte meg a virágokat a pusztulástól – tette hozzá Kiss Árpád.

Molnár Edvárd felvétele
Az idei év újdonsága, hogy a korábbi három-négy nap helyett a rendezvény ezúttal egy teljes héten át tart. – Tavaly próbáltuk ki először, hogy meghosszabbítjuk, és nagyon bevált. A termelők szerették, a közönség is örült neki, és most már mindenki azt kérte, hogy legyen egész héten. Így most ez az első hivatalosan hétnapos Garden Flora virágvásár. A látogatók tehát bőven találnak időt, hogy megtekintsék a kiállítást, kérdezzenek a kertészektől, tanácsot kérjenek az öntözésről, tápoldatozásról vagy a virágok gondozásáról – mondta el az esemény szervezője.
Kiss Árpád hozzátette, a virágvásár önerőből, támogatás nélkül szervezik meg. – Huszonnégy alkalmat nem élt volna meg a virágfesztivál, ha nincs közönség, ha nincs érdeklődés. Ez a szám is azt mutatja, hogy a város lakói szeretik a virágot, és fontosnak tartják, hogy a helyi értékek megmaradjanak – mondta a Szabadkai Paraszt Egyesület elnöke.

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele