A szabadkai székhelyű Keresztény Értelmiségi Kör szombaton egyházi témájú beszélgetést tartott a városháza dísztermében. A rendezvény vendége dr. Német László SVD-bíboros, belgrádi metropolita érsek volt, akivel dr. Harmath Károly OFM ferences szerzetes folytatott tartalmas beszélgetést. Az esemény során szó esett dr. Német László életútjáról, szolgálatáról és küldetéséről, de olyan aktuális kérdések is terítékre kerültek, mint a kereszténység szerepe Európa jövőjében, a hit megélése a modern világban, valamint a mesterséges intelligencia térnyerése és a világban zajló háborúk hatása az egyházra és az emberiségre.
– Minden keresztény és jóindulatú ember életcéljának kellene lennie, hogy szebbé és nyugodtabbá tegye a világot. Nem könnyű időket élünk, hiszen háborúk dúlnak, a világ gyorsan változik. Mégis fontos, hogy a kihívásokkal teli időszakban se feledkezzünk meg arról, hogy az emberre összpontosítsunk. A lényeg, hogy az ember méltóságteljes életet éljen, így dicsőítheti Istent és élhet boldogan a társadalomban – hangsúlyozta dr. Német László, kiemelve, hogy a kereszténység mindig is képes volt pozitív válaszokat adni a kihívásokra.
A beszélgetés során a bíboros arról is szólt, miként tudják a mai, rohanó és digitális világban élő emberek gyakorolni, megtartani hitüket.
– Nagyon fontos, hogy az ember tudatosan keressen olyan pillanatokat, amikor önmagával lehet. A digitális eszközök folyamatosan elvonják a figyelmünket, időről időre érdemes tudatosan háttérbe szorítani ezeket. Ebben az időben találhatjuk meg Isten hangját is. A hitet ápolni, gyakorolni és növelni kell, ez a Szentírás olvasásában és a szentmisén való részvételben is megnyilvánul – emelte ki dr. Német László.

Nyitókép: Dr. Harmath Károly OFM ferences dr. Német László SVD-bíborossal. (Fotó: Dér Dianna)