2025. december 3., szerda

Hálaadó szentmise a megújult királyhalmi templomban

A beruházás a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Vajdasági Magyar Szövetség támogatásával valósult meg

Cikkünkhöz galéria is tartozik.

A királyhalmi Jézus Szentséges Szíve római katolikus templomot 1938-ban kezdték építeni egy helyi lakos által felajánlott földterületen, majd két évvel később felszentelték, és azóta is a hívek szolgálatban áll. A templomkert 2012 óta – amikor is ott elültették a nemzet összetartozását szimbolizáló almafát – ad otthont a nemzeti összetartozás napja alkalmából szervezett központi ünnepségnek is, így a plébánia nemcsak a helyi hívek, hanem az egész vajdasági magyar közösség számára kiemelt jelentőségű. Az elmúlt évtizedekben a tetőszerkezet azonban annyira elhasználódott, hogy az időjárás viszontagságai ellen nem nyújtott kellő védelmet, így felújításra szorult. A beruházás, amelyre 2024 végén érkezett meg a pénz, 37 ezer euróból valósult meg a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Vajdasági Magyar Szövetség támogatásával.

(fotografija Edvarda Molnara)

Molnár Edvárd felvétele

A felújítás befejeztével tegnap hálaadó szentmisét tartottak msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyés püspök celebrálásával. Az ünnepi szentmisén részt vett Nacsa Lőrinc, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára és dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is.

Nacsa Lőrinc ünnepi beszédében elmondta, hogy Magyarország az elmúlt években a teljes Kárpát-medencében több ezer templomot újított fel és kétszáz új templomot épített.

– Legyünk büszkék arra, hogy az elmúlt években nemzetünk az egész Kárpát-medencében mintegy négyezer templomot újított fel, és több mint kétszáz új templomot építettünk Magyarország kormányának a támogatásával. Ugyanezen időszakban sajnos Nyugat-Európában számtalan templom tartott zárva, számtalan templomot romboltak le, számtalan templomot alakítottak át étteremmé, diszkóvá vagy mecsetté – fogalmazott az államtitkár.

Nacsa Lőrinc, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta, a magyarság életereje a történelem során mindig a hitben gyökerezett.

– Minden alkalom, minden közösségi alkalom, minden ünnep és mise, amire itt egybegyűlnek, kérlelhetetlenül irányítja a figyelmet az emberfeletti szféra felé. Nemzetünk és hazánk több mint ezer esztendős írott történelme során ebben az örök érvényű valóságban gyökerezett és gyökerezik ma is. A magyarság életereje és kitartása elfogyott volna az évszázados küzdelmek, a véráldozatok és veszteségek során, ha hitünkkel nem kapaszkodtunk volna Isten mindent felülmúló gondviselésébe – emelte ki.

Lerinc Nača (fotografija Edvarda Molnara)

Nacsa Lőrinc (Fotó: Molnár Edvárd felvétele)

Nacsa Lőrinc beszédében Szent István király intelmeit is felidézte, amelyekben az uralkodó a keresztény hithez ragaszkodás fontosságát hangsúlyozta.

– Szent István államalapítása és munkássága nem írható le és nem érthető meg akkor, ha kivonjuk belőle az égi hatalmak iránti elköteleződés komolyságát. Ő maga írta második intelmében, hogy aki a szent egyház méltóságát csorbítja vagy csúfítja, azon munkál, hogy Krisztus testét csonkítsa – idézte az államtitkár. Mint mondta, a királyhalmi templom felújítása ennek a hagyománynak a szellemében valósult meg, gyarapítva az egyház méltóságát, erősítve a közösség összetartozását. Az államtitkár ismertette, hogy Magyarország Alaptörvénye rögzíti a vallási közösségek és az állam együttműködését, ennek köszönhetően pedig a történelmi egyházak biztos partnerei a nemzeti megmaradást elősegítő programoknak. Mint hangsúlyozta, a magyarság szülőföldön maradása elképzelhetetlen lenne anélkül, hogy hitét és anyanyelvét otthon, helyben gyakorolhassa.

– Ez őseink évezredes hagyatéka a Kárpát-medencében, amelyhez ragaszkodunk. Maradjunk meg őseink hitében, és növekedjünk, erősödjünk az ebből fakadó felelősségvállalásban is – zárta gondolatait Nacsa Lőrinc.

Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy napjainkban ritkaságszámba megy, ha templomok épülnek vagy újulnak meg, ám Vajdaságban a magyar kormány és a magyar közösségi intézmények együttműködésének köszönhetően ez másként van.

– Magyarország kormánya támogatásának, a Magyar Nemzeti Tanács munkájának és annak köszönhetően, hogy a legitimitással, felhatalmazással és támogatással bíró politikai párt, valamint az országos kisebbségi önkormányzatunk szoros együttműködésben áll a történelmi egyházainkkal – fogalmazott. Dr. Pásztor Bálint ismertette, a magyar kormány az elmúlt öt évben csaknem 4,5 millió euróval támogatta a vajdasági magyar egyházi beruházásokat.

– Ez azt bizonyítja, hogy a mi közösségünk ragaszkodik a hithez, hagyományokhoz, azokhoz a klasszikus értékekhez, amelyek Nyugat-Európában már veszítettek a vonzerejükről, de éppen ennek következménye az, hogy Nyugat-Európa bizonyos részei is veszítettek olyan tekintetben a vonzerejükből, hogy kevésbé jó helyek már az életre, mint egykor voltak. Itt, Vajdaságban és úgy egyáltalán a Kárpát-medencében, ahol mi, magyarok élünk, a hagyományos értékeknek köszönhetően magasabb szinten van a biztonság, magasabb szinten van a megértés, magasabb szinten van az együttműködés – mondta a VMSZ elnöke. Dr. Pásztor Bálint köszönetet mondott Magyarország kormányának, Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek, valamint a Nemzetpolitikai Államtitkárságnak és személyesen Nacsa Lőrincnek is.

Az ünnepi szentmisén jelen volt többek között Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Juhász Bálint a tartományi parlament elnöke, Góli Csilla, Szabadka alpolgármestere és Gyivánovity Dániel, Szabadka képviselő-testületének elnöke is.

(fotografija Edvarda Molnara)

Molnár Edvárd felvétele

Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy napjainkban ritkaságszámba megy, ha templomok épülnek vagy újulnak meg, ám Vajdaságban a magyar kormány és a magyar közösségi intézmények együttműködésének köszönhetően ez másként van.

– Magyarország kormánya támogatásának köszönhetően, a Magyar Nemzeti Tanács munkájának köszönhetően és annak köszönhetően, hogy a legitimitással, felhatalmazással és támogatással rendelkező politikai párt, valamint az országos kisebbségi önkormányzatunk szoros együttműködésben működik a történelmi egyházainkkal – fogalmazott.

Dr. Pásztor Bálint ismertette, a magyar kormány az elmúlt öt évben közel 4,5 millió euróval támogatta a vajdasági magyar egyházi beruházásokat.

– Ez azt bizonyítja, hogy a mi közösségünk ragaszkodik a hithez, hagyományokhoz, azokhoz a klasszikus értékekhez, amelyek Nyugat-Európában már veszítettek a vonzerejükről, de éppen ennek köszönhető az, hogy Nyugat-Európa bizonyos részei is veszítettek olyan tekintetben a vonzerejükből, hogy kevésbé jó helyért már az életre, mint voltak valamikor. Itt Vajdaságban, meg úgy egyáltalán a Kárpát-medencében, ahol mi magyarok élünk, a hagyományos értékeknek köszönhetően magasabb szinten van a biztonság, magasabb szinten van a megértés, magasabb szinten van az együttműködés – mondta a VMSZ elnöke.

Dr Balint Pastor (fotografija Edvarda Molnara)

Dr. Pásztor Bálint (Fotó: Molnár Edvárd felvétele)

Dr. Pásztor Bálint köszönetet mondott Magyarország kormányának, Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek, valamint a Nemzetpolitikai Államtitkárságnak és személyesen Nacsa Lőrincnek is.
Az ünnepi szentmisén jelen volt többek között Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Juhász Bálint a tartományi parlament elnöke, Góli Csilla, Szabadka alpolgármestere és Gyivánovity Dániel, Szabadka Város képviselő-testületének elnöke is. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A beruházás 37 ezer euróból valósult meg a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Vajdasági Magyar Szövetség támogatásával (Fotó: Molnár Edvárd felvétele)