2025. október 1., szerda

Montázsgarázsok helyett park

A polgárok félnek, hogy a lebontott garázsok helye hosszú ideig rendezetlenül fog állni

Mint kiderült, a városrendezési terv szerint a montázsgarázsok lebontása nemcsak ezt a területet, a sétaerdei helyi közösséget érinti, hanem a Központ 3 és a Harcosok sorakozója lakótelep közterületein lévő objektumokat is.

A tervek szerint a város területén több fázisban összesen 489 ideiglenes garázst bontanak le.

A nyár folyamán a Központ 3 helyi közösségben montázsgarázzsal rendelkező polgárok is kaptak egy határozatot, amiben az áll, hogy az érintetteknek 30 nap áll rendelkezésükre, hogy elbontsák az épületeket.

Szeptember 19-én a Pavle Štoos 3., a Šenoa 16. és 24., valamint az Ivan Goran Kovačić utca 13-as szám alatt lévő épületek lakosai egy közleményt adtak ki, amiben arra hívták fel a figyelmet, hogy a garázsok helyén a tervek szerint egy 1500 négyzetméteres park létesül majd, amit ők nem elleneznek, de azt kérték a garázsok bontását intéző Szabadkai Útfenntartó, Várostervezési és Lakásüzemeltetési Közvállalattól, hogy a bontást halasszák el mindaddig, amíg nem lesz meg minden feltétel a park építéséhez. A lakosok attól tartanak, hogy a garázsok eltávolítását követően hosszú időn át egy rendezetlen terület mellett kell élniük. A polgárok egy kompromisszumos javaslatot tettek, miszerint amennyiben a közvállalat elhalasztja a bontást, amint meglesznek a feltételek a park létesítésének, ők a saját költségükön eltávolítják a garázsukat. A polgárok arra is felhívták a figyelmet, hogy az említett közvállalat illetékese a médiában megjelent nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a park létesítése jelenleg a „nulladik fázisában van”.

Az esettel kapcsolatos kérdéseinkre a helyi önkormányzat képviseletében Ercsi Hargita, a városi tanács idegenforgalommal, beruházásokkal és nemzetközi kapcsolatokkal megbízott tagja válaszolt.

Mint megtudtuk, a garázsok illegálisan állnak az adott területen, és a bontásukra azért van szükség, hogy a közterületek minden polgár számára elérhetőek legyenek, valamint hogy meglegyenek a feltételei annak, hogy a területet, ami több épülettömb között található, rendezni tudják. A garázsok lebontása után a területet a tervek szerint a Szabadkai Köztisztasági és Parkosítási Kommunális Közvállalat rendezi, hogy az ne legyen egy elhanyagolt, gazos, fertőzésveszélyes rész a lakóházak és az óvoda szomszédságában.

Az új parkkal kapcsolatban Ercsi Hargitától megtudtuk, hogy arra egyelőre nincs érvényes tervdokumentáció.

– A területrendezési terv azt jelenti, hogy van lehetőség egy-egy terület rendezésére, valamint erre vonatkozóan irányelveket határoz meg. Most ez a terület egy rendezetlen közterület illegálisan felépített garázsokkal, és ennek rendezésére az érvényben lévő rendezési terv szolgál alapul, és második lépésben előirányozza a terület rendezésének részletesebb kidolgozását egy urbanisztikai terv formájában. A fentiekkel összhangban első lépésben urbanisztikai tervet kell a jövőbeli park területére készíteni, majd ezután lehet a kiviteli tervekhez hozzákezdeni és végül azokat engedélyeztetni – fogalmazott a tanácsos, aki azt is hozzátette, hogy ha minden jogi feltétele meglesz, valamint a szükséges engedélyeket is megkapják a park kialakításához, akkor a megvalósításhoz biztosítani tudják az anyagi feltételeket.

A polgárok emellett azon félelmüknek is hangot adtak, hogy a garázsok helyén lakótömbök is épülhetnek, ez azonban Ercsi Hargita szerint megalapozatlan félelem, hisz közterületen ez nem történhet meg.

A garázsok bontása az ott lakók tiltakozása ellenére megkezdődött, és jelenleg is folyamatban van. A területen szemlátomást nem szervezett formában zajlik a munka, ami arra enged következtetni, hogy az objektumok tulajdonosai maguk végzik azt.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Fotó: Molnár Edvárd