2025. szeptember 10., szerda

Megváltozik a forgalmi rend az autópálya egy részén

A korlátozás egy hónapig tart

A Szerbia Útjai közvállalat értesíti a sofőröket, hogy megkezdte az autópálya felújítását a Szabadka és Nagyfény között, és emiatt megváltozik a forgalmi rend az érintett szakaszon.
Az E-75-ös autópályának a Szabadka–Dél leágazás, valamint a Nagyfény közötti szakaszán az Újvidékről Szabadka irányába tartó oldalát teljes szélességében lezárják, ugyanakkor a szolgálati átjárókon keresztül a forgalmat átirányítják a Szabadka irányából Újvidék felé vezető oldalra, ahol a belső forgalmi sávon, vagyis az előző sávon haladhatnak tovább. Mindez azt jelenti, hogy az autópályának a Szabadka irányából Újvidék felé vezető oldalán kétirányú lesz a forgalom. A módosított forgalmi rendre a megfelelő jelzésekkel figyelmeztetik a közlekedés résztvevőit. Az autósoknak a fentiek miatt sebességkorlátozásra is számítaniuk kell. 
Az autópálya szóban forgó szakaszának felújítási munkálatai a tervek szerint október elsején fejeződnek be.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Fotó: Pannon RTV