2025. augusztus 21., csütörtök
500 Internal Server Error

500 Internal Server Error


nginx

Autós kemping Palicson

Szabadka Város vezetősége igyekszik minél jobban kiaknázni a Palicsban rejlő idegenforgalmi lehetőségeket. A településen, elsősorban a Palicsi-tóhoz közel eső területeken, az elmúlt időszakban több beruházás is megvalósult, és hamarosan újabb projekt megvalósítása veheti kezdetét. A tervek szerint ugyanis a jövőben egy autós kemping létesülhet Palicson – adta hírül az ekapija.com portál. A komplexum egyszerre negyven autót tud fogadni, és több épületet is magába foglal, többek között egy éttermet és egy vizesblokkot is.
A portál információi szerint az autós kempinget az Újvidéki úton, a Víkend-telepen lévő autóbusz-fordulóval szemben alakítják ki egy mintegy 6200 négyzetméteres területen. Az épületek összterülete 386,84 négyzetméter lesz.
A szóban forgó parcellán a légi felvételek tanúsága szerint jelenleg erdő található, aminek egy részét, a komplexum körül, valamint annak közepén egy kisebb részen megtartanak, annak érdekében, hogy megőrizzék a terület hangulatát.
Az épületek két különálló egységben foglalnak helyet, amit egy út választ el egymástól.
Az első funkcionális épületegyüttesben kapna helyet a vizesblokk, a hozzá tartozó kísérő tartalmakkal, úgymint öltözőkkel, tusolókkal, vécékkel. Emellett helyeznék el az igazgatóság épületét, ahol a komplexum működését biztosító irodák mellett egy tárgyalóterem is lenne. A két épületet egy fedett terasz köti össze.
A második épületegyüttes központi eleme az étterem, amit az előírások szerint a többi épülettől távolabbra kell helyezni. Maga az étterem mellett itt kap helyet a konyha, egy étkező, de itt is lennének mosdók, valamint egy terasz is.
A nyilvánosságra hozott tervek szerint az épületek a tájegységre jellemző jegyeket viselik majd magukon.
– Az építészeti megoldásokat a stilizált vajdasági, oromzatos, nyeregtetős és tornácos házak ihlették. Emellett a homlokzatok egyes részein a védett kulturális értéknek számító palicsi villákon is látható, de újragondolt és átalakított díszítőelemek kapnak helyet. Emellett a tervezett épületeknél a palicsi villák jellegzetes színvilágát alkalmazzák. A fent említett jellemzők mindegyike egyedi építészeti megoldásokat eredményez, amely beleillik az ismert palicsi esztétikába – olvasható a tervben.
A komplexumon belül megfelelő utakat és járdákat biztosítanak a parkolóhelyek, illetve a sátorozásra alkalmas területek megközelítése érdekében.
A parcellán mindezek mellett előirányozzák a közösségi programokra, a találkozásokra szolgáló több fedett terasz, tábortűz gyújtására alkalmas rész, valamint játszótér kialakítását is.
A lakókocsiknak 22 darab 5X7 méteres parkolóhely áll rendelkezésükre, és ezen helyek mindegyike rendelkezik elektromos csatlakozóval, emellett további 18 darab 2,5X5 méteres parkolóhelyet alakítanak ki az autók számára.
A beruházó a Szabadka Város Idegenforgalmi Szervezete, a projektet az Útfenntartó, Várostervezési és Lakásüzemeltetési Közvállalat dolgozta ki, míg a látványterveket a szabadkai Pro-Syntesis Kft. készítette el.
A projekt megvalósításának idejére nem tér ki a beszámoló.

Magyar ember Magyar Szót érdemel
                                                                                                                                                                                                                                
500 Internal Server Error

500 Internal Server Error


nginx
500 Internal Server Error

500 Internal Server Error


nginx
500 Internal Server Error

500 Internal Server Error


nginx