2024. május 9., csütörtök
SZABADKAI HISTÓRIÁK

Tüntetés és ellentüntetés húsvétkor

Régi újságokat lapozva azt láthatjuk, hogy a közélet szereplői sokszor nagy vallási ünnepeinken sem pihentek. Száz évvel ezelőtt húsvétkor például egy nagy tüntetésre került sor, amelyet végül a rendőrségnek kellett feloszlatni.
1924-ben húsvétvasárnap április 20-ára esett. Az akkori ellenzék vezető erejének, a Demokrata Pártnak a vezetője Ljubomir Davidović az ünnepek alatt kampánykörutat tett a Délvidéken. Április 19-én érkezett Szabadkára, majd másnap egy nagygyűlésen mondott volna beszédet. A húsvétkor megtartott nagygyűlés azonban botrányba fulladt, mert azt kormánypárti tüntetők zavarták meg. 
A Bácsmegyei Napló április 20-ai száma a következőképen számolt be arról, hogy hogyan érkezett meg Szabadkára az ellenzéki párt vezére.
„A vasárnap délelőtt hirdetett népgyűlésre szombaton este fél kilenckor Szuboticára érkezett Davidovics Ljuba, a demokrata-párt elnöke. Vele együtt jöttek dr. Ribar Iván, a nemzetgyűlés volt elnöke, dr. Setyerov Szlavkó és Karas Nikola képviselök, Jorics Riszta, a demokrata-párt központi bizottságának tagja, Antes Mita, dr. Ropsz Frigyes és dr. Popovics Milivoj ügyvéd, a szuboticai demokratapárt elnöke. A képviselőket a pályaudvaron a szuboticai és környékbeli demokrata-pártok kiküldöttei és a jogakadémiai demokrata ifjúsági egyesület tagjai várták. A főiskolai ifjúság dalárdája szerb, horvát és szlovén nemzeti dalokat énekelt, majd a közel kétszázfőnyi tömeg a demokrata-párt Aleksandrova-ucca 6. sz. alatt levő helyiségébe kisérte, állandó ünneplések mellett a demokrata képviselőket. Útközben, a demokrata-párt helyisége előtt a radikálisok és Pribicsevics-párt hívei ellentüntetést rendeztek. A királyt, Pasicsot, Pribicsevicset éljenezték, Davidovicsot, Radicsot és az ellenzéki blokkot abcugolták. A bevonulásnál dr. Gnyátics Radmillo rendőrfőkapitány-helyettes és húsz rendőrlegénység tartotta fenn a rendet. A kivonult rendőrök közbelépése megakadályozta, hogy a tüntetés és ellentüntetés rendzavarássá fajuljon” – olvashatjuk a szabadkai napilapban.
A húsvétvasárnapi történtekről a Bácsmegyei Napló április 22-ei keddi számában olvashatunk. E szerint a Demokrata Párt nagygyűlését az Aleksandar király utcában (a mai Korzó) található Lifka moziban tartották meg, amely gyorsan botrányba torkollott.
„Alighogy Davidovicsék elhelyezkedtek a pódiumra, éktelen lárma kerekedett a teremben, ahol az ellenpárt leghangosabb emberei helyezkedtek el. Valaki rakétát dobott el, ami nagy pánikot idézett elő. Negyedóránál tovább tartott a lárma, majd rendőrök nyomultak a terembe és kezdtek a zajongókat eltávolítani. Eközben többen összeverekedtek és tömegesen tódult ki a nép a teremből. 
Pár perc múlva azonban ujból és még fokozottabban tört ki a lárma. Davidovics Ljuba felkérte a gyülésen jelenvolt dr. Gnyátics Radmilio rendőrkapitány-helyettest, hogy a rendzavarokat távolítsa el. Gnyátics dr. az összezsúfolt tömegre mutatva kijelentette, hogy az ellentábor elkülönítése teljesen lehetetlen, úgy hogy nem lát más módot a súlyosabb összeütközések elkerülésére, mint a gyülés feloszlatását. Néhány perc múlva, – amikor a rendőrök már több zajongót kivittek a teremből és a rend mégsem állt helyre, a hangulat pedig egyre veszedelmesebbé vált, a főkapitány-helyettes közölte, hogy a népgyülést feloszlattatja és felszólította a jelenlevőket, hogy hagyják el a helyiséget.
Setyerov Slávkó dr. a hangulatot látva megkérte a főkapitányhelyettest, hogy gondoskodjék Davidovics és a többi képviselők biztonságáról, Gnyátics dr. a kérelem folytán rendőrkíséretet adott a teremből távozó képviselők mellé. Az utcán lovas és gyalogos rendőrök által körülvett négyszögben vonultak a képviselők, és a népgyülés rendezői az Alexandrova utcában tevő demokrata párthelyiségbe. A népgyülés közönségének egy része az utcán is követte a képviselőket és – pártállás szerint, – zajosan tüntettek ellenük és mellettük. A párthelyiség előtt újból nagy tömeg gyűlt egybe, amelynek számát a déli korzó közönsége is szaporította. A tömeg itt is tüntetni kezdett, mire a rendőrség a közönséget az egész Alexandrova-utcáról eltávolította.
A népgyülés megzavarása alkalmával a rendőrség több személyt őrizetbe vett, akiket később, igazolásuk után elbocsátottak” – írta száz évvel ezelőtt a Bácsmegyei Napló.
 

Nyitókép: A tüntetésre a mai Korzón került sor (webnode.hu)