A Belgrád–Budapest vasútvonal felújítása miatt az elmúlt időszakban hozzászokhattunk ahhoz, hogy folyamatosan újabb és újabb útlezárásokat jelentenek be, amelyek a polgárok mindennapjaira is kihatnak. Mivel a vasút észak-dél irányban kettészeli a várost, egy-egy utca, vagy kisebb szakasz lezárása miatt az autósoknak olykor több kilométeres kerülőket kell tenniük, ha el szeretnének jutni a település egyik oldaláról a másikra.
Az új városházánál lévő aluljárót júliusban zárták le a forgalom elől, és a korábbi objektum helyére egy teljesen új, ugyanakkor szélesebb hidat építettek. Az építkezés december második felében véget is ért, és sok autós fellélegezhetett, hogy újra használhatóvá vált ez a mindig is forgalmas szakasz. Az autósok öröme azonban nem tarthatott sokáig, mert ezt követően lezárták a Majsai hidat, később pedig a Lošinj utcát, illetve az itt lévő aluljárót, és ezen lezárás következtében a Bajnát utcai új aluljáró is gyakorlatilag funkcióját veszítette. Ezen lezárások miatt pedig a központi aluljáró forgalma jelentősen megnőtt, hisz déli irányból ez lett az első olyan átkelő, amely a város keleti és a nyugati oldalát összeköti. Az elmúlt időszakban többször is annak lehettünk tanúi, hogy dugók alakulnak ki, és időnként rendőrök irányították a forgalmat mind a Makszim Gorkij és a Đuro Đaković, valamint a Zentai út kereszteződésénél, mind pedig a Makszim Gorkij, a Jovan Mikić és a Pap Pál utca, valamint a Szegedi út kereszteződésénél. Az intenzív forgalom tehát megszokott ezen a területen, de amivel tegnap a délelőtti órákban szembesültek az autósok, az talán minden eddigit felülmúlt. Az említett két útkereszteződésen szemmel láthatóan több száz autó, valamint több kamion és busz szeretett volna rövid idő alatt áthaladni, és a járművek sokkal gyorsabban szaporodtak, mint ahogy a villanyrendőrök el tudták engedni azokat. Az autósok időnként dudálással adtak hangot nemtetszésüknek, de ez természetesen nem sokat javított a helyzeten, és aki zöld jelzést kapott, azonnal indult, függetlenül attól, hogy a másik irányból érkezők még előtte állnak. Az említett utcákban minden irányban hosszú sorok alakultak ki, például a Makszim Gorkij utcában egészen a Radić fivérek utcai kereszteződésig egybefüggő autós sor várakozott.
A tegnap délelőtt a város központjában tapasztalható forgalom akár egy a kerékpározást népszerűsítő videóban is szerepelhetne, ugyanis egyértelmű, hogy biciklivel gyorsabban és stresszmentesebben lehet közlekedni a városban, ráadásul az üzemanyag árának emelkedése sincs rá kihatással, sőt még az időjárás is kedvez a kétkerekűeknek.

Nyitókép: Benedek Miklós felvétele