2026. július 22., szerda
ÓBECSE

Szent István-napi főzőversenyre készülnek

Augusztus 22-én és 23-án ismét benépesül Óbecsén Alsóváros központja, a Petőfi Sándor Általános Iskola és a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör környéke. A kétnapos Szent István-napi rendezvénysorozat részeként augusztus 23-án, vasárnap 16 és 19 óra között tartják meg a nagy hagyományokra visszatekintő főzőversenyt a Nikola Tesla utcában.

– A főzőversenyt már mintegy tizenöt éve rendezzük meg. A szakácsok bográcsban készítik el a marhapörköltet, miközben jó zene és kiváló hangulat várja a résztvevőket – mondta Ricz Róbert, az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör elnöke. 

A versenyre kétfős csapatok jelentkezhetnek. A szervezők csapatonként három kilogramm marhahúst, hagymát és két kötényt biztosítanak, a tüzelőről pedig a résztvevőknek kell gondoskodniuk. A legjobb szakácsokat értékes nyeremények, érmek és ajándékcsomagok várják. A nevezési díj 6000 dinár, jelentkezni augusztus 19-éig lehet a Petőfi kultúrkör irodájában munkanapokon 8 és 13 óra között. A létszám korlátozott.

A főzőverseny ideje alatt a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarában gyermekprogramokkal várják a családokat: ugrálóvárak, arcfestés, kézműves-foglalkozások, különféle játékok és ingyenpalacsinta is lesz. 18 órától az ismert magyarországi Iszkiri Zenekar ad koncertet. A modern gyermekzenét játszó együttes tagjai gyakorló édesapák, akik hivatásszerűen is gyermekekkel foglalkoznak, emellett évtizedek óta aktív zenészek. A főzőverseny ideje alatt és az azt követő utcabálon Gál Ervin és Vajda László gondoskodnak a jó hangulatról. 

– Ezúttal is invitálok minden óbecseit, községbelit és vajdaságit, valamint azokat a honfitársainkat, akik külföldön dolgoznak, hogy augusztus 22-én és 23-án ünnepeljünk együtt. Legyen ez a mi találkozásunk színhelye – fogalmazott Ricz Róbert.

A szervezők az augusztus 22-ei zenei program részleteit és a fellépők névsorát későbbi időpontban hozzák nyilvánosságra.

Magyar ember Magyar Szót érdemel