Tegnap megkezdték a széles sávú optikai hálózat kiépítését Kelebián. Ez a hálózat elsősorban az internet használatát segíti elő a faluban, és lehetőséget nyújt azok számára, akiknek nem volt eddig vezetékes telefonjuk, hogy bevezessék azt. Mint arra Antal István , a kelebiai helyi közösség közgyűlésének elnök rámutatott , megközelítőleg 400 háztartás igényelte a vezetékes telefont a helyi közösségben.
– Ez csak a beruházás egy része. A fő vezeték a Gundulić utcától indul. A fiatalabb generáció szívesen használ mobiltelefont, de az idősebbek a vezetékes telefonnal jobban boldogulnak, ezért is fontos, hogy majd lesz lehetőség annak bevezetésére – emelte ki Antal István.
– A helyi közösség indítványozta az optikai hálózat megépítését, a tartományi gazdasági titkárság pedig magánberuházót keresett és talált ennek a megvalósítására. A munkálatok első fázisa 29 millió dinárba kerül, ebből 4 millió dinárt a tartományi gazdasági titkárság különít el, a többi 80 százalék pedig magánberuházás. A munkálatok első szakaszát 40 napon belül végzik el – emelte ki Maglai Jenő, a Vajdasági Magyar Szövetség szabadkai városi szervezetének elnöke, aki elmondta, a VMSZ is hozzájárult ahhoz, hogy ezek a munkálatok megvalósuljanak.
