A Palicsi Állatkert faültetést szervez. Ennek célja, hogy azokon a területeken, ahol magas a talajvízszint, a fák felfogják a vizet, ennek köszönhetően pedig stabilizálódjon a talajvíz állása. Az állatkertben ugyanis évről évre óriási gondot jelent a magas talajvízszint. A problémás területekre olyan fafajták kerülnek majd, amelyek jól tűrik a sok csapadékot, illetve a magas talajvízszintet.
Ezzel egy időben a növényevők kifutóinak környékére is ültetnek fákat, hogy a napos időszakokban az állatok behúzódhassanak a – nem mellesleg a szelet is felfogó – fák hűvösébe.
A tervek szerint az állatkert keleti oldalára főként tűlevelűek kerülnek, a nyugati területekre pedig őshonos lombhullatóakat ültetnek. Vagyis gazdagodik az állatkert, új növényfajokkal bővül a már eddig is igen színes növényvilága.
A Palicsi Állatkert 10 hektáron terül el. Jelenleg 270 fajta fa és bokor található ezen a területen. Közülük több ritkaságnak és egzotikumnak számít ezen a vidéken. Ilyen például a libanoni cédrus vagy az óriásfenyő. A hazai, erre a térségre jellemző növények közül ilyen ritkaság a százéves tölgy.
A nagy tavaszi faültetési akcióra hétfőn kerül sor.
